Nyitottak az együttműködésre a térség független polgármesterei
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Érsekújvár. Harminc-negyven önkéntes ajánlotta fel a segítségét, és eddig 730 személy támogatta aláírásával a Most-Híd párt létrejöttét az Érsekújvári járásban.
Bóna Bertalan, a Magyar Koalíció Pártja érsekújvári alapszervezetének elnöke elsőként mondott le posztjáról és lépett ki a pártból ebben a térségben, de nem sok követője akadt Érsekújvárban. „Elképzelésünk szerint nem hozunk létre alapszervezeteket, az emberek belefáradnának és nem lenne semmi hatása. Az első időszakban mindenütt járási szervezetekben gondolkodunk. Az Érsekújvári járás koordinátoraként úgy vélem, ezek a járási csoportok kommunikálni fognak egymással” – mondta Bóna. Az MKP egykori érsekújvári alapszervezetének elnökét csak öten követték a párt helyi szervezetéből. „Az érsekújvári és a párkányi régióban az MKP eddig teljhatalmat élvezett, most már nem így lesz. Meglepő módon éppen Párkányban és környékén tapasztaltunk mozgolódást. Az emberek úgy érzik, nem kell radikalizálódni, nyitni kell a szlovákok felé. Érsekújvár környékén szlovákok is érdeklődnek a Most-Híd elképzelései felől” – egészítette ki az elmondottakat Bóna. Elsősorban azok keresik velük a kapcsolatot ebben a térségben, akik eddig nem politizáltak, és javarészt a harmincas-negyvenes korosztályt képviselik. Az alakuló párttal szívesen együttműködnének a vegyes házasságban élők, továbbá a magyar–szlovák közösségben élők és dolgozók.
„Az érsekújvári és a párkányi régió településein jelenleg is gyűjtjük az aláírásokat. A független polgármesterek mintegy 70-80 százaléka hajlandó velünk együttműködni, részt vehetünk az önkormányzati rendezvényeiken” – tudtuk meg Bónától. (szaz)



