Problémás ingatlanvétel
Panellakásom eladásakor az adásvételi szerződésben feltüntettük, hogy 100 ezer koronát fizetek büntetésként, ha a hónap végéig nem költözöm ki a lakásból, így időben eléggé be voltam határolva. Tíz nappal a karácsonyi ünnepek előtt tanúk nélkül kifizettem a megvételre kiszemelt családi ház vételárát, amiről nem hitelesített, de aláírt átmeneti adásvételi szerződést írtunk és megegyeztünk, hogy a rendes szerződést a következő napokban ügyvédnél elkészítteti az eladó. Mindez 2007 telén történt, azóta hiába várom, többszöri felszólításra sem készítette el. Én elkészítettem 2008 nyarán, ezt elvitte, és azóta nála van, képtelen vagyok elérni, hogy a telekkönyvi hivatalban a nevemre írassa a házat. Időközben megtudtam, hogy valójában egy csalóval állok szemben, amit természetesen bizonyítani nem tudok, hacsak az ő bírósági tárgyalásainak a számával nem. Szeretném tudni, hogy egy esetleges bírósági tárgyalás esetén milyen esélyeim vannak.
Jelige: Komárom
A levélben leírtakból sajnos nem derül ki egyértelműen a dolgok állása. Nem világos, hogy a megvásárolt házban lakik-e jelenleg, és azt háborítatlanul használja, annak ellenére, hogy a tulajdonjog nem került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba az ön javára. Vagy az eladó a vételár kifizetésének ellenére nem adta át önnek a házat, a pénzt viszont megtartotta.
Abban az esetben, ha a ház használatával nincs semmilyen problémája, csak a tulajdonjog bejegyzésével, fontos lenne ismerni az előszerződés tartalmát. Az ilyen jellegű szerződésből egyértelműen ki kell derülnie, hogy a felek mikor szándékoznak megkötni a valódi adásvételi szerződést, szerepelnie kell benne továbbá egy konkrét időpontnak vagy bizonyos feltételnek is, amelynek teljesítését a felek kikötik. Ha az adott határidő leteltével valamelyik fél nem hajlandó megkötni a szerződést, akkor a másik félnek egyéves határidőn belül joga van bírósághoz fordulni és kérni, hogy ez döntésével helyettesítse a másik fél akaratát a szerződéskötés során. Ha azonban az előszerződésből nem derül ki egyértelműen, hogy a felek mikor szándékozzák megkötni az adásvételi szerződést, akkor maga az előszerződés érvénytelen.
Abban az esetben, ha a felek között megkötött szerződés valójában adásvételi szerződésnek készült, és annak alapján a felek úgy viselkedtek, mint eladó és vevő, tehát megtörtént a vételár kifizetése, és a vevő zavartalanul használja az ingatlant, akkor az adásvétel bizonyos körülmények mellett érvényes jogügyletnek minősülhet. Ebben az esetben a vevő sikerrel perelheti a bíróságon a tulajdonjoga elismerését, és annak bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásba.
Abban az esetben azonban, ha a vevő nem vette birtokba a házat és nem érvényes az előszerződés vagy letelt az egyéves határidő a bírósági per elindítására, a vevőnek csak arra van joga, hogy visszakapja a vételárként kifizetett pénzösszeget. Kétéves határidő áll rendelkezésére, hogy bíróság útján kérje a másik féltől a jogtalan vagyoni előnyként szerzett pénz visszaadását. Ahhoz, hogy értékelni lehessen, milyen jogi lépéseket lehetne tenni, fontos ismerni az eset minden egyes részletét és a vonatkozó dokumentumokat. Ezért javaslom azt, hogy a problémával sürgősen forduljon ügyvédhez.
Gulyás Éva ügyvéd



