Nem lát rasszista indítékot a rendőrség

A tettesek valószínűleg gyúlékony anyaggal locsolták le a bejárati ajtót, majd meggyújtották (Kis Kata felvétele)
V. KRASZNICA MELITTA
Bátorkeszi. Két, romák lakta családi házat gyújtottak fel tegnapra virradóra ismeretlen tettesek a községben. Mindkettőben több kiskorú gyerek is tartózkodott, személyi sérülés szerencsére nem történt.
„Éjjel fél kettő tájban recsegésre-ropogásra ébredtem, és azt láttam, ég a bejárati ajtó – mesélte Góth Mária, az egyik károsult. – Velem aludt a két- és a négyéves gyerekem, a másik szobában a két felnőtt korú. A lányom várandós, hamarosan szülni fog. Gyorsan keltettem őket, és az ablakon keresztül sikerült kimenekülnünk. Szaladtunk a szomszédba segítségért, ők hívták a tűzoltókat és a rendőröket. Az oltásban is segítettek, mire kiértek a tűzoltók, már sikerült eloltani a tüzet.” A ház előtti járdán olajfoltokat találtak a tűzoltók, az olajnyomok egészen a bejárati ajtóig vezetnek. A lakók állítják: ezek a foltok előző nap még nem voltak ott. Góth Mária öt éve bérli ezt a házat, de elmondása szerint nincs lakbérhátraléka – a napokban hosszabbították meg a bérleti szerződést a tulajdonossal –, senkinek nem tartozik, és haragosa sincs.
A másik eset több száz méterre az elsőtől történt, egy olyan utcában, amelyet zömében romák laknak. M. Zsuzsanna tulajdonos elmondása szerint fél négy tájban keletkezett a tűz. „Füstszagra ébredtem, és amikor kimentem a folyosóra, sűrű füst gomolygott a bejárati ajtó felől” – mondta. Rajta kívül testvére és két kiskorú gyereke tartózkodott otthon, és az ablakon keresztül menekültek ki a lakásból. A tüzet gyorsan eloltották, a tűzoltókat ők nem is riasztották. M. Zsuzsanna ugyancsak állítja, nincs haragosuk, és nem is tartoznak senkinek. „A községben eddig ilyen eset még nem fordult elő és nagyon nem szeretnénk, ha a magyarországi esetekhez hasonlóan nálunk is ilyen támadásoknak lennének kitéve a romák” – jegyezte meg Kardos Attila, a helyi Roma Polgári Társulás elnöke. Többen azt mondták: ezek után félnek attól, kit és mikor ér támadás. A károsultak azt is nehezményezték, hogy a polgármester nem mutatott kellő érdeklődést a történtek iránt, szerintük ehelyett inkább a hétvégi falunap szervezésére koncentrál. Sipos József polgármester szerint meg kell várni, hogy tisztázódjon a helyzet. Segítséget nem tudott ígérni, de, mint monda, a helyiségek rendbetételéhez megpróbál hozzájárulni a község. Kardos Attila hozzátette: szervezetük bútorokkal tud segíteni.
A rendőrség megkezdte a nyomozást. Božena Bruchterová, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint vagyon elleni kihágás ügyében folyik a nyomozás. „Nem igazolódott be, hogy rasszista indíttatású támadás történt volna” – tette hozzá.



