Önműködő parkolóház?

Igyekeznek megoldani a parkolást (Szőcs Hajnalka illusztrációs felvétele)
GAÁL LÁSZLÓ
Galánta. Szlovákiában eddig alig ismert technológiájú parkolóház építését tervezik a mátyusföldi járási székhelyen.
A ház építtetője egy prágai székhelyű cég lenne, a technológiát az USA-ból vették át – tudtuk meg Ján Poľakovskýtól, a városi hivatal helyettes vezetőjétől.
A projekt egyelőre kezdeti stádiumban van, az előzetes megbeszéléseket követően a beruházónak konkrét ajánlatot kell letennie az asztalra, amelyet a beruházási bizottság fog megvitatni.
Nem klasszikus parkolóházról van szó. Az új technológia lehetővé teszi, hogy a gépkocsivezető a bejáratnál az erre kijelölt helyen állítsa le az autóját, amelyet azután a felvonóberendezés önműködően szállít a megfelelő állásba. Galánta több területet is felkínált az adott célra. Ezek egyike az Észak-lakótelep, ahol komoly gondot jelent a parkolás. Ezen a helyszínen a létesítmény elsősorban az itt lakókat szolgálná, akik parkolóhelyet bérelhetnének a házban, vagyis az épület tulajdonképpen garázs funkcióját töltené be.
Egy másik elképzelés szerint a létesítmény a Galandia termálfürdő mellett épülhetne fel. Ebben az esetben természetesen nyilvános fizetett parkolóként szolgálna, ahol a fürdővendégek állíthatnák le a gépkocsijukat.
A tervek szerint az építést a külföldi beruházó saját forrásokból finanszírozná, majd a város hosszú lejáratú lízing formájában bérelné a komplexumot.



