Aranyosmaróti cirkusz: petíciós ívek kontra röplapok
VRABEC MÁRIA
Aranyosmaróton mára odáig fajult a helyzet, hogy az önkormányzat már csak önmaga karikatúrája, és többet foglalkozik perlekedéssel, mint a város ügyeivel.
Hivatali alkalmazottak kézbesítik a röplapokat
Serafína Ostrihoňová polgármester ellen helyi képviselők egy csoportja kezdeményezett petíciót, abban reménykedve, hogy ha összegyűjtik a szükséges mennyiségű aláírást, népszavazást írhatnak ki a leváltására. Ostrihoňová ellen jelenleg két ügyben is bírósági eljárás folyik: a városi főellenőr kinevezésének megtagadása kapcsán jogköreivel való visszaélés, egy jogtalan telekkisajátítás kapcsán pedig hamisítás miatt emeltek vádat ellene. Ezen kívül a városatyák önkényes döntéseit, a határozatok megváltoztatását, hivatalos okiratok meghamisítását róják fel neki. Ő a vádakra azzal szokott reagálni, hogy elmondja, ellenfeleit a bosszú vezérli, mert nem hagyta, hogy szétrabolják a város vagyonát. Ezzel az indoklással tagadta meg a csőd szélén álló aranyosmaróti kórház bérbeadását is, mondván, a vállalkozó mögött helyi képviselők állnak, akik így akarják aprópénzért megszerezni az intézményt.
Ezt magyarázza az egyik helyi lakos, Jozef Kováč is abban a levélben, amelyet a polgármester asszony védelmében írt. A négyoldalas fogalmazvány szerzője részletesen kifejti: a képviselők már alig várják, hogy leváltsák a polgármester asszonyt. A posztját ezután a helyettese venné át, akit már a képviselő-testület is leválthat, és a helyébe megválaszthat egy megfelelő embert, aki ezután a testület minden döntését aláírja. „Ez az időszak a türelmetlen képviselők számára nagyon fontos, mert ezalatt megszerezhetik azt, amit hat év alatt nem tudtak – a kórházat” – áll a levélben. Szerzője azt is megmagyarázza, miért nem írta alá Ostrihoňová a kórházi pályázat nyertesével a szerződést. Szerinte ha az intézményt a város úgy adná bérbe, hogy a bérlő a megszabott árat mind fejlesztésre költi és az intézmény adósságait sem vállalja, akkor a végrehajtók csakhamar a város vagyonát foglalnák le a tartozás fejében. Közben a kórházat a bezárás fenyegeti, tavaly megszűnt a szülészeti és gyermekgyógyászati osztály, a maradék osztályokon kevés az orvos és a nővér, az adóssága pedig több mint 1,2 millió euró.
Verekedés, feljelentés, összeesküvés
A polgármester asszony leváltását szorgalmazók szerint a röplapakció nem csak az ő aláírásgyűjtésükre adott válasz, Serafína Ostrihoňová ezzel indította el a megyei választási kampányát is. Ostrihoňová most is megyei képviselő, póttagként került a testületbe a smeres Peter Oremus halála után. A képviselők állítását, miszerint kampányolna, visszautasítja. Lapunknak azt mondta: egyszerűen fel akarja világosítani a polgárokat az igazságról, és az aranyosmaróti kórház sorsáról a környékbeli lakosoknak is tudniuk kell, mert ők is oda járnak.
A Kiért és miért gyűjtenek a türelmetlenek aláírásokat című röplapokat a képviselők szerint az önkormányzati hivatal alkalmazottai hordják szét munkaidőben a városban és környékbeli falvakban. Az egyik képviselő, Viliam Rumanko azt állítja, utánanézett, hogy a szóban forgó hivatali alkalmazottak vettek-e ki szabadságot a kérdéses időpontra, de nem. „Amikor észrevettek, elbújtak az autóban, amelyet a polgármester asszony férje vezetett. Kíváncsi lennék, hogyan jutalmazza őket a főnökük ezért a munkáért” – mondta Rumanko. Egy másik képviselő, Ľudovít Chládek az egyik Aranyosmarót melletti faluban, Zlatnóban látta a postásnak állt hivatalnokokat. Szóváltásba is elegyedett a polgármester aszszony férjével, aki azt állítja, a képviselő meg is ütötte. Chládek szerint ez épp fordítva történt, Ostrihoň volt az, aki támadott, de ő az egésznek nem tulajdonít jelentőséget, ahogy fogalmazott, „a cirkusz részének” tartja. Nem így az Ostrihoň házaspár – akik támadás és „a gyalázkodás legfelsőbb foka” miatt tettek feljelentést a rendőrségen. A polgármester asszonynak ugyanis meggyőződése, hogy ami mostanában történik a városban, az mind az ellene szőtt összeesküvés része, de az emberek már átlátnak a szitán, azért nem sikerült a petíció kezdeményezőinek a tervezett egy hét alatt összegyűjteniük az aláírásokat. Cyril Lazúr, a petíciós bizottság tagja ezzel szemben azt mondja, a nagy havazás miatt néhány napig szünetet tartottak, de most újra gyűjtik az aláírásokat és bíznak a sikerben.



