Nem jut elég pénz a város fejlesztésére
GULYÁS ZSUZSANNA
Párkány. A párkányi képviselő-testület decemberi ülésén döntött arról, hogy a jövőben Párkányban is – elsősorban az idelátogató turisták tájékozódását segítendő – információs kioszkokat helyeznek el.
„Párkány is tagja azon határokon átívelő Európai Területi Együttműködési Csoportosulásnak (ETECS vagy EGTC), amely az Esztergom és Párkány környéki településeket felölelve elsődleges céljának tekinti a térség turisztikai fellendítését. Ennek keretén belül született meg az az ötlet, hogy infokioszkokat helyezzünk el a városban” – nyilatkozott lapunknak Ján Oravec, Párkány polgármestere.
Az Ister-Granum EGTC olyan határon átívelő, jogalanyisággal rendelkező tömörülés, amelyet elég, ha csak az egyik országban jegyeznek be, és egyenesen Brüsszelben pályázhat. „Vitathatatlan, hogy az Ister-Granum EGTC létrejötte nagy előrelépést jelent az együttműködés terén, a közös pályázatok benyújtásánál, de tudomásul kell venni azt is, hogy ez nem varázspálca, mellyel elég egyet suhintani ahhoz, hogy a különböző tervek megvalósuljanak, hiszen minden egyes projekt benyújtásánál az anyagiak terén számolni kell bizonyos önrésszel is, amelyet a mi esetünkben nagyon nehéz kigazdálkodni. A jövő évi költségvetésünk csak arra elég, hogy problémamentessé tegye a mindennapokat, biztosítja az iskolák és a különböző kulturális intézmények finanszírozását, de a fejelsztésekre nagyon szűk keret áll a rendelkezésünkre. Az elképzelések és az akarat kevés. Nem akarjuk a várost feleslegesen kockázatos projektekbe hajszolni, de bízom benne, hogy javul a helyzet, és méltó partnerei lehetünk Esztergomnak a különböző projektek realizálásában és az EGTC nyújotta lehetőségek kihasználásában” – tette hozzá Párkány első embere, aki Meggyes Tamással, Esztergom polgármesterével közösen vezette azt a hatfős delegációt, amely részt vett Strasbourgban, az Európai Parlament épületében megtartott EGTC elnevezésű URBACT-pályázat nyitókonferenciáján, amelyet a párizsi Mission Opérationelle Transfrontaliere (MOT) nevű szervezet kezdeményezett.
A projekt – amelyben hat határ menti társulás vesz részt – célja olyan szakmai javaslatok kidolgozása, amelyek az Unió határ menti fejlesztési politikájának is irányt szabhatnak a 2010 utáni időszakban.



