Öt utcát zárnak le a lévai vásár idejére
ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ
Léva. A Hagyományos Lévai Vásár hivatalosan három napig, október 17-től 19-ig tart, de már ma is várják a nagyközönséget a szervezők.
A tágabban vett városközpont öt utcáját és a Hősök terét zárják le teljesen vagy részlegesen a rendezvény időtartamára október 16. és 20. között, ez azt jelenti, hogy holnap reggel hattól hétfő reggel hat óráig nem lehet gépjárművel közlekedni ezeken a szakaszokon. A Csehszlovák Hadsereg, a Szlovák Nemzeti Felkelés, a Honvéd, a Bernolák és a P. O. Hviezdoslav utcát érinti a korlátozás. A Hősök terén lévő és az Atom Szálló előtti parkolókat, ahol a körhinták és más attrakciók kapnak helyet, már október 14-től nem lehet használni, a korlátozás szintén hétfő reggelig tart.
Adriana Bosíniová a városi hivatal munkatársa úgy tájékoztatta lapunkat, hogy az árusítás csütörtökön délután háromtól este hétig tart, pénteken és szombaton reggel kilenctől szintén hét óráig, vasárnap pedig a reggel kilenc órás kezdés után délután háromkor ér véget a rendezvény. A lacipecsenyét, murcit és frissítőket kínáló sátrak vasárnap kivételével minden nap este tízig üzemelhetnek. A város 2420 árusítóhelyet alakított ki, ez hozzávetőleg 450 árust jelent. Egyelőre 33 jelentkezőt kellett elutasítani helyhiány miatt. Vendéglátós sátorból 39 lesz, tökmagot 21 helyen lehet vásárolni, körhintából pedig 48 féle közül válogathatnak az érdeklődők. Tizenhét külföldi eladó is kínálja majd a portékáját – 12 cseh, 3 lengyel és 2 magyar. Legolcsóbban a kézművesek juthatnak elárusítóhelyhez, körzetek szerint 540-810 koronába (18–27 €) kerül az illeték. Az ipari termékekkel és a ruházati cikkekkel kereskedők 540–1800 korona (18–60 €) közötti árat fizetnek. A vendéglátó sátrak működtetőinek 1800 koronát (60 €) kell kifizetniük. A gesztenye és sorsjegyárus 360 koronáért (12 €) telepedhet le.
A 2005-ös vásár idején leszakadt egy körhinta fülkéje, ketten sérültek meg súlyosan. Az eset utáni évben ezt a körhintát nem engedték be a rendezvényre, tavaly viszont ismét üzemelhetett. (fm)



