Vérhas ütött ki egy komáromi romatelepen

A higiéniai körülmények leírhatatlanok a telepen (Kis Kata felvétele)
V. KRASZNICA MELITTA
Valószínűleg a Körzeti Közegészségügyi Hivatal gyors beavatkozásának köszönhető, hogy nem robbant ki járvány, az első esetek diagnosztizálása után ugyanis azonnal elkülönítették nemcsak a fertőzötteket, hanem a velük érintkezett személyeket is.
A fertőzés gócpontjának számító telepen mintegy 130 ember lakik, köztük 30 gyerek a legalapvetőbb higiéniai követelmények betartása nélkül. A telepen angol vécé nincs, a környéken lakók szerint sokszor a szeméttárolók mellett végzik el dolgukat a romák. Az udvaron halmokban áll a hulladék. A telepen élő iskolaköteles gyerekek számára csak a napokban kezdődik meg a tanév, eddig a fertőzés további terjedésének megakadályozása érdekében nem engedték őket közösségbe. Az egyik komáromi gyermekorvostól megtudtuk: minden évben találkoznak egy-egy vérhas- vagy szalmonella megbetegedéssel, a mostani fertőzés viszont nagyobb méreteket öltött. „A betegség tüneteit nem mutató, de a beteggel érintkező személyektől is három székletmintát vettünk, csak ha mindhárom negatív, akkor mehet közösségbe az illető” – mondta a doktornő. Miután a komáromi kórházban idén megszűnt a fertőzőosztály, a betegeket a nyitrai kórházban kezelték.
A városi hivatal a Körzeti Közegészségügyi Hivatal jelzése nyomán teljes körű fertőtlenítés, takarítás, rovarirtás és féregtelenítés folyik a Belső körút 51-es szám alatt – tudtuk meg Kovács Péter hivatalvezetőtől. Tájékoztatása szerint a területről eddig 30 konténer háztartási hulladékot szállítottak el. Az érintett háztartásokba higiéniai eszközöket, szappant, fertőtlenítő szereket osztottak és két ideiglenes WC-t is elhelyeztek a telepen. „Az emésztőgödröt a szippantó kocsi nem tudta kiszivattyúzni, mivel abba nagyméretű tárgyakat, szőnyegeket, téglákat, fadarabokat dobáltak a lakók – mondta a hivatalvezető. – Már megtettük az előkészületeket az emésztőgödör helyreállítására és a jövőben felújítjuk a szociális helyiségeket is.” Munkájukat nehezíti a lakók hozzáállása, akik a már kitisztított területre újra lerakják az összeguberált hulladékot. Gondot okoz továbbá, hogy a hivatalosan bejelentett 86 személynél jóval többen élnek a telepen.
Mindaddig viszont, amíg a mostanihoz hasonló marad a romák hozzáállása saját környezetükhöz, és nem változtatnak életmódjukon, újra és újra várható a vérhas vagy más fertőző betegség felbukkanása a telepen.



