„Költségvetéstelenségi rekord” születhet Királyhelmecen

A költségvetésről rendezett szavazáskor hatan tartózkodtak, hatan támogatták a javaslatot. Tökéletes patthelyzet. (Szabó Bernadett felvétele)
LECZO ZOLTÁN
Mivel a tervek szerint a testület soros tanácskozását csak 2008. október 9-én rendezik meg, jó esély mutatkozik arra, hogy a városatyáknak sikerül új helyi „költségvetéstelenségi rekordot” felállítaniuk, túlszárnyalva ezzel az elődök 2004-es teljesítményét.
Kedden délután a királyhelmeci városháza nagytermében megtartott önkormányzati ülésre mind a tizenkét képviselő eljött. A helyben megváltoztatott ügymenet szerint a tanácskozás első programpontjaként a testület tagjai a sportszervezetnek nyújtandó idei támogatás összegéről vitáztak. Több mint fél órás eszmecsere után megegyezés született arról, hogy a szervezet idén annyi támogatást kap, mint amennyit hónapokkal ezelőtt erre a célra a költségvetés tervezetében előirányoztak. Magára a 2008-as költségvetésre és a város 2007-es zárszámadására azonban már távolról sem vesztegettek ennyi időt, mindkét előterjesztés 6 igen szavazat mellett 6 tartózkodás ellenében – mindenfajta kommentár és megjegyzés nélkül – söpörtetett az asztal alá. Az ezután következő voksolások sajátságos logika szerint zajlottak: a képviselők például a főellenőrnek a múlt évi ellenőrzéseiről szóló beszámolóját tudomásul vették, az ellenzéki tartózkodások miatt a költségvetéshez és a zárszámadáshoz fűzött, előzőleg már számtalanszor ismertetett állásfoglalását azonban nem sikerült megszavazni. A hivatalvezető júniusban egyszer már elmondott beszámolója ugyanerre a sorsa jutott, a képviselők viszont egyebek mellett helyben hagyták a távhőszolgáltató közgyűléséről szóló, a szüreti ünnepségek előkészületeit ismertető, illetve a Regia TV vezetője által elkészített beszámolókat is. A tanácskozást lezáró vitában egyetlen polgár, Kiss András kért szót. A javaslatot csupán az öt „kormánypárti” képviselő támogatta, hatan ebben a bonyolult kérdésben nem tudtak döntést hozni, ők az önkormányzati törvény kínálta lehetőség szerint tartózkodtak a véleménynyilvánítástól. Így azt, hogy a volt főellenőr miről szeretett volna beszélni, sem a képviselők, sem a jelenlévő polgárok nem tudhatták meg. Megjegyzendő, hogy a királyhelmeci önkormányzat legutolsó tanácskozása gyakorlatilag a helyiek teljes érdektelensége közepette zajlott, a tanácskozásra mindössze 10-15 választópolgár volt kíváncsi.
A történtek után Királyhelmecnek az év nyolcadik hónapjának végén sincs költségvetése, a településen hasonló dolog utoljára négy évvel ezelőtt történt meg. (2004 augusztusában az akkori testület végül megszavazta a tervezetet – a szerk. megj.) Ha az október 9-én sorra kerülő tanácskozáson jóváhagynák a mostani költségvetést – melyre jelenleg kevés esély mutatkozik –, a kilenc hónapnyi „költségvetéstelenségi időszakkal” az önkormányzat így is szomorú helyi rekordot állíthatna fel.



