Eltörölték az alap- és az emelt szintű érettségi vizsgát
V. KRASZNICA MELITTA
„Az egyik legfontosabb módosítás, amit én rossznak, visszalépésnek tartok, és ennek interpellációmban is hangot adtam, az az érettségi szintek eltörlése – mutatott rá Andruskó Imre parlamenti képviselő, a Selye János Gimnázium igazgatója. – Amellett, hogy nem sarkallja a diákokat magasabb szintű tudás megszerzésére, kimondottan hátrányosan érinti azokat a tanulókat, akik Magyarországon kívánják folytatni tanulmányaikat. Ott ugyanis lényegesen eltérő pontszámokat kapnak a diákok az alapszintű és az emelt szintű érettségin elért eredményekért. Akik tehát magyarországi főiskolára, egyetemre készülnek, jó, ha időben tájékozódnak arról, hogy az adott felsőfokú intézmény miként kezeli a szlovákiai érettségit.” A kétszintű érettségi eltörlése újabb feladatokat ró a tanárokra is: a rendelethez alkalmazkodva újból át kell dolgozniuk valamennyi tantárgyból az érettségi tételeket. Bár a májusban ismertté vált rendelettervezet a nem szlovák tanítási nyelvű gimnáziumok számára még öt érettségi tárgyat írt elő, a végső változatban megmaradt a négy kötelező tárgy. „Szigeti László annak idején interpellációjában figyelmeztetett arra az anomáliára, hogy a szlovák iskolát látogató diákoknak négy, a magyaroknak és az ukránoknak öt tantárgyból kellene érettségiznie. Lehet, hogy felszólalása is hozzájárult a helyzet orvoslásához” – mondta Andruskó. A magyar iskolákban tehát a magyar és a szlovák, valamint egy idegen nyelv mellett – amely kötelezően az angol, német, olasz, francia, orosz és spanyol nyelv valamelyike kell hogy legyen – három tantárgycsoportból lehet kiválasztani a negyedik vizsgatárgyat. Az első csoportot a természettudományi (biológia, fizika, kémia, informatika és matematika), a másodikat a társadalomtudományi tárgyak (történelem, földrajz, társadalomtudomány és polgári nevelés) alkotják, a harmadik az egyéb kategória. „Fontos megjegyezni, hogy további idegen nyelvből csupán ötödik tárgyként lehet érettségi vizsgát tenni” – figyelmeztetett Andruskó. A magyar nyelvű szakközépiskolákban öt tantárgyból kötelező érettségizni: a magyar, szlovák és idegen az nyelv mellett a szaktantárgyakból külön elméleti és gyakorlati vizsgát is kell tenni.



