2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!
Lehetséges, hogy kisebb-nagyobb mértékben érzéketlenek lettünk erre az ízre

Cikk a nyomtatott kiadásból Kutatók hatodik íznek ajánlják a zsírt

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

MTI-HÍR

Sydney. Az eddigi öt alapízhez egy újabbat javasolnak ausztrál kutatók, akiknek eredményei szerint az ember ízként ismeri fel a zsírt.

„Tudjuk, hogy az emberi nyelv öt ízt képes észlelni – édeset, sósat, savanyút, keserűt és az umamit (egy aromás, fehérjében gazdag ízt, amely olyan ételekben érezhető, mint a szójaszósz vagy a csirkehús). Tanulmányunkból arra a következtetésre jutottunk, hogy az embernek van egy 6. ízérzékelése is: a zsír” – közölte Russell Keast, a Deakin Egyetem munkatársa.

A kutatók 30 embernél tesztelték, hogy felismerik-e a zsírsavakat tartalmazó oldatokat, és megállapították: minden önkéntes képes volt az „íz” meghatározására. Ezt követően kidolgoztak egy tesztet, amellyel azt tudták mérni, mennyire érzékenyek erre az ízre az emberek. Ötven ember vizsgálata alapján kiderült, hogy a zsír észlelésének képessége arányos volt a testsúllyal. Mint Keast elmondta, azok, akik már kisebb koncentrációban észlelték a zsírsavakat, kevesebb zsírt fogyasztottak és testtömegindexük is kisebb volt.

A kutatók úgy vélik, a zsír íze egy idő után jelzés lehet az ember számára, hogy eleget evett. Ha azonban valaki kevéssé érzékeny erre, szervezete nem kap időben visszajelzést, és többet eszik a kelleténél. A modern társadalmakban az emberek többet esznek a zsírból, mint régen, s a kutatók szerint lehetséges, hogy kisebb-nagyobb mértékben érzéketlenek lettek erre az ízre.