Naomi megverte a sofőrjét

Campbell ismert arról, hogy nem tudja kordában tartani indulatait(TASR/AP-felvétel)
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
New York. Tettlegesség miatt kereste a New York-i rendőrség Naomi Campbell brit szupermodellt, aki ellen sofőrje tett panaszt, amiért megütötte. A híresség helyett asszisztense jelent meg a kapitányságon.
A 39 éves modellt azzal gyanúsítják, hogy luxusautójában ülve hátulról megütötte gépkocsivezetőjét. A 27 éves sofőr az ütés következtében beverte fejét a kormányba, jobb szeme alatt dudor keletkezett. A manhattani incidens után a vezető kihívta a rendőrséget, de mire a helyszínre érkeztek, a brit modell már nem volt ott, gyalog elhagyta a helyszínt.
A rendőrség jelentést készített, és konzultált az ügyészi hivatallal. Ki is akarják hallgatni Naomi Campbellt, de valószínűleg nem indítanak hatósági eljárást, mert a bántalmazott sofőr – aki a modell barátját is fuvarozza – úgy döntött, hogy inkább nem csinál ügyet a történtekből. Azt ugyanakkor nem tudni, hogy a férfi esetleg nem kíván-e polgári peres eljárást indítani a világ egyik legjobban fizetett modellje ellen.
Az incidenst követően a rendőrségen megjelent a híresség asszisztense, szóvivője pedig úgy fogalmazott, hogy nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni. „Naomi önként fog együttműködni a hatósággal” – közölte.
Campbell nem először kerül szembe a törvénnyel. A lobbanékony természetű szupermodellt két évvel ezelőtt 200 óra közmunkára ítélték – egy londoni népkonyhán kellett robotolnia –, amiért a Heathrow repülőtéren rátámadt két rendőrre. Három éve New Yorkban mobiltelefonját vágta a bejárónőjéhez, mert nem találta farmernadrágját. Az asszonynak négy öltéssel kellett összevarrni a fejét, a manökent pedig öt nap közmunkára ítélték, és kötelezték, hogy vegyen részt terápián, amelyen a jelek szerint nem okult eleget.



