Ittasan vezetett a német evangélikus püspök
MTI-HÍR
Berlin. Ittas vezetés miatt büntetőjogi eljárás fenyegeti a német evangélikus egyház vezetőjét. Tegnapi sajtójelentések szerint Margot Kässmann hannoveri püspököt még szombaton késő este állították le a rendőrök, amikor szolgálati gépkocsijával a piros jelzésen hajtott át. Az 51 éves Kässmannt – aki az első női püspök a 25 milliós német evangélikus egyház élén – azonnal megszondáztatták, és a szonda 1,3 ezrelékes alkoholszintet mutatott ki. A vérminta ennél is többet, 1,54 ezreléket mutatott.
A hannoveri püspök elismerte, hogy ittasan ült a volánhoz. „Saját magam is megdöbbentem azon, hogy ilyen súlyos hibát követtem el” – jelentette ki. Hozzátette: tudatában van annak, hogy milyen veszélyes és felelőtlen alkohol hatása alatt vezetni, és vállalja a jogi következményeket. Az első értesülések szerint a püspökre pénzbüntetés vár, s jogosítványát akár egy évre is bevonhatják. A német szabályok szerint az 1,1 ezrelék feletti alkoholszint már abszolút vezetésképtelenséget jelent, és súlyos jogsértésnek számít. A vétkest pénzbüntetésre vagy akár egy évig terjedő börtönre is ítélhetik, jogosítványát pedig öt évre is elkobozhatják.



