Ehnaton volt az apa, KV35YL az anya

A kutatók kiderítették, hogy a fáraónak, miként apjának, Ehnatonnak, farkastorka volt. Oligodactyliában szenvedett – a jobb lábán a normálisnál kevesebb lábujja volt, a bal pedig – miként nagyapjának – dongaláb volt. Ezért és a fájdalmas, csontelhalással járó Köhler-betegség miatt csak botok segítségével volt képes járni. (TASR/AP-felvétel)
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
Eddig rejtély volt, mi okozta a fáraó korai halálát több mint 3000 évvel ezelőtt, ám a legújabb vizsgálat szerint megvan az ok: a legyengült szervezetű fiút maláriával kombinált csontkór vitte a (szikla)sírba. Mi több: hála a géntechnikának, alighanem megfejtették az ifjú uralkodó családi kapcsolatainak titkait is.
Az erről szóló tanulmány legfőbb szerzője nem más, mint maga Záhi Havvász, az egyiptomi régészet vezetője, a kairói Egyiptomi Múzeum egyiptológiai részlegének irányítója. A cikk a Journal of the American Medical Association (JAMA) tegnapi számában jelent meg.
Tutanhamon alig 19 évesen, utód nélkül halt meg Kr. előtt 1324-ben. Az egyiptológusokat mindmáig foglalkoztatják az egyiptomi 18. dinasztia uralkodóinak örökletes betegségeire vonatkozó feltevések, és számos elmélet született arra vonatkozóan is, mi okozta Tutanhamon halálát alig kilenc évvel trónra lépése után – fejtette ki Záhi Havvász.
A kutatók többféle úton is keresték a titkok nyitját, röntgenfelvételeket készítettek 16 különböző múmiáról, és DNS-vizsgálatot is végeztek rajtuk – ezek közül 11-ről feltételezték, hogy a hajdani királyi család tagjairól van szó. A 2007 és 2009 között végzett munka célja a vérrokonsági kapcsolatoknak és Tutanhamon öröklött betegségeinek kinyomozása volt.
A vizsgálat megállapította, hogy a fáraó apja minden bizonnyal Ehnaton, a legendás Nofertiti királynő férje volt. A két múmia több morfológiai jellegzetessége azonos, és ugyanahhoz a vércsoporthoz tartoztak. A tanulmány szerzői azt is kiderítették, hogy a gyermekfáraó anyja az az óegyiptomi hölgy, akinek múmiája a KV35YL jelzést kapta – a nevét nem ismerik. Lehetséges, hogy Ehnaton egyik lánytestvére adott életet Tutanhamonnak. Ez a vérfertőző házasság megmagyarázza a Tutanhamont gyötrő némely kór eredetét, beleértve öröklődő csontbetegségét.
Tutanhamon immunrendszere a számtalan betegség miatt igen legyengült az évek során. A kutatók meggyőződése szerint egy váratlan, valószínűleg esés következtében bekövetkező lábtörés maláriafertőzéssel párosulva végzetessé bizonyult számára: immunrendszere összeomlott.
A diagnózist elsősorban a genetikai vizsgálatok tették lehetővé. Négy megvizsgált múmia DNS-ében sikerült kimutatni a maláriát okozó Plasmodium falciparum parazitához kapcsolódó három gént – az egyik maláriás múmia Tutanhamoné volt. Ezt a diagnózist igazolta annak a túlvilágra szánt patikának az összeállítása is, amelyet a fáraó sírjában találtak. Kizárta viszont a vizsgálat azt a korábbi feltevést, hogy Tutanhamon családjának bármely tagja a ginekomasztia nevű örökletes betegségben szenvedett volna, amelynek következtében a férfiaknak nőies keble alakul ki, vagy hogy Marfan-szindrómája lett volna, amely az aortát teszi tönkre. A szerzők szerint ez valószínűtlenné teszi, hogy akár Ehnatonnak, akár Tutanhamonnak nőies lett volna a külseje.
Tutanhamon és elődei azzal váltak ismertté, hogy Howard Carter brit régész 1922-ben a királyok völgyében, a mai Luxor közelében felfedezte az ifjú fáraó fantasztikus kincseket rejtő, épségben megmaradt sírkamráját – benne az ifjú fáraó színarany halotti maszkjával.
A kutatók szerint az új eredmények nyomán további felfedezések várhatók a fáraók korának családi kapcsolatairól, a vérrokonságokról és az akkori betegségekről.



