Levél a frontról 64 év után
Moszkva. Kalandos út után végül szerdán célba ért egy 64 évvel ezelőtt, a fronton kelt levél a Cseljabinszki területen lévő Miasszban, két nappal június 22. után, amely Oroszországban a német támadás emlékére az emlékezet és a gyász napja. A levelet Vlagyimir Moskin írta két kislányának, Ljuszjának és Linának a háború legvégén 130 kilométerrel Berlin előtt 1945. április 15-én.
Az írást a lengyel Gorzóv Vielkopolskiban – az egykori német Landsberg an der Warthe városban találta meg Eva Andrzejevska, amikor lakása renoválása során szétszedték a régi cserépkályhát. Egy orosz nyelvet tanító tanárnőt kért meg a gyöngybetűkkel írt levél lefordítására, az pedig elküldte a levelet a Komszomolszkaja Pravda című orosz lapnak. A lap kedden számolt be a kalandos sorsú levélről, s szerdán jelentkezett a levél írójának egyik lánya, Lina, aki elmondta, hogy egészségi állapota miatt korlátozottan alkalmasnak minősített papája a háborúban végig a második vonalban szolgált, s csak 1946-ban tért haza.
Még nyolcvanévesen is szaladt táncolni, s 83. évében, 1991-ben halt meg. Három gyereket, öt unokát nevelt fel, tanított és társadalmi munkát végzett, legnagyobb bánata pedig az volt, hogy a frontkatonáknak járó igazolványt nem kapta meg, mivel harci cselekményekben a papírok szerint nem vett részt.
Nagyobbik lánya, Ljuszja végül kiharcolta az igazolványt, s a 82 éves Moskin sírva fakadt az örömtől.
Lina és Ljuszja szerdán megkapta az Oroszországba immár elektronikus úton érkezett levelet. Lina szerint úgy érezték, mintha újra édesapjukkal beszélgettek volna. (mti)



