Megnyílt az új Akropolisz Múzeum

Naponta tízezer látogatót fogadhat a 23 ezer négyzetméter alapterületű múzeum, amelynek építését tiltakozások és bürokratikus ügyintézés miatt évtizedekig halogatták (TASR/AP-felvétel)
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
Görögország reményei szerint az ókori fellegvár lábától 300 méterre elhelyezkedő csupa üveg palota elősegítheti, hogy visszakapja a Parthenon 2500 éves frízeit, amelyek immár két évszázada a British Museum kincseit gazdagítják, miután Lord Elgin, Anglia nagykövete az Oszmán Birodalomban 1806- ban leszedette azokat Pallasz Athéné templomáról, s Londonba szállíttatta. Athén három évtizede harcol a márványfrízekért.
„Itt az ideje, hogy begyógyítsuk a műemlék sebeit, és a márványszobrok visszakerüljenek oda, ahová tartoznak. Ez a múzeum nemcsak modern, hanem ökumenikus is. Ez a mi identitásunk, a mi büszkeségünk” – mondta az államfő az avató ünnepségre a világ minden tájáról érkezett neves személyiségek, köztük állam- és kormányfők előtt. Jelen volt például José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, illetve Macura Koicsiro, az UNESCO főigazgatója. A látogatók tegnaptól tekinthetik meg a múzeum gyűjteményét, a jegy mindössze 1 euróba kerül ez év végéig.
A márványfrízekkel kapcsolatban a British Museum illetékesei mindeddig azzal érveltek, hogy Görögország nem rendelkezik méltó kiállítóhellyel, ahol a nagyközönség elé tárhatná az antik műkincseket. Antonisz Szamarasz kulturális miniszter szerint az új létesítmény a múltja előtt tisztelgő modern Görögország jelképe.
A tervek Bernard Tschumi svájci sztárépítész nevéhez fűződnek, aki sikeresen kihasználta a természetes fényt adta lehetőségeket, s igyekezett „beépíteni” az épületbe a görög főváros csodálatos panorámáját: szinte minden teremből gyönyörködhetnek a látogatók az athéni nevezetességek látványában. Az épületnek három fő- és két közbülső szintje van.
A múzeum legfelső szintjén a Parthenont kelti életre. Itt sorakoznak fel a Parthenon 2500 éves szobrai, s fel vannak tüntetve a hiányzó műalkotások, mintegy 4000 műtárgy. A Londonban lévő márványok helyét istenek, hősök és állatok gipszöntvényei töltik ki. A felsőbb szintekre széles lépcsősor vezet, amely a látogatót a Propülaiára, az athéni Akropolisz Mnésziklész által tervezett kapuépületére emlékezteti. A múzeum bemutatja az Akropolisz összes korszakát, beleértve a preklasszikus kor művészetét. Az épület érdekességei közé tartozik a földszinti üvegpadló, melyen keresztül a látogatók figyelemmel kísérhetik a lent folyó régészeti feltárásokat.



