NAPTÁR
December
30
EGY GONDOLAT
„Van valami nemes abban, mikor hangoztatjuk az igazságot akkor is, ha ezzel önmagunkat ítéljük el.”
David Hume
NÉVNAP
Dávid
A név héber eredetű, s egyfelől vezető személyiség, másfelől szeretett, kedvelt jelentéssel bírt. A név szlovák viselői szintén ma ünnepelnek.
MAI ÉVFORDULÓINK
30 éve hunyt el Honthy Hanna operettprimadonna. Pozsonyban kapta első pozitív kritikáját. Később Pestre költözött, és csakhamar az operettek ünnepelt csillaga lett belőle. A közönség imádta, a kritika pedig nem győzte dicsérni.
30 éve hunyt el Sándor Jenő dalszerző. Slágerei, magyar nótái, dalai közül több örökzölddé vált, például a Van egy szőke asszony... és a Nem tudom, az életemet hol rontottam én el... kezdetű.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!
65 éves Zsámbéki Gábor rendező. Kaposvárott kezdte pályafutását, 1978-ban került Budapestre, a Nemzeti Színház vezető rendezője lett, majd 1982-ben a Katona József Színházba szerződött, s a társulat azóta az ő elképzelése szerint dolgozik. 1989 óta ő a színház igazgató-főrendezője. 1988-ban kapott Kossuth-díjat.
55 éves Homonyik Sándor rockzenész, énekes, az East együttes tagja, az Álmodj, királylány című dal előadója.
Tracey Ullman (1959) angol színész, a Robin Hood, a fuszeklik fejedelme és a Süti, nem süti című film szereplője.
Berti Vogts (1946) német labdarúgó, edző.
NAPI VICC
– Szép a ruhád, anyu – mondja a lány. – Aputól kaptad?
– Á, dehogy! Ha én mindig apádra várnék, te se születtél volna meg!
ORVOSMETEOROLÓGIA
Az időjárásnak ma a kedvezőbb hatása érvényesül, javul teljesítőképességünk. Csökken a reumások fájdalma, a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők azonban ne becsüljék túl erejüket, kerüljék a stresszhelyzeteket! Az alacsony vérnyomásúak enyhe fejfájásra és szédülésre számíthatnak.



