2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!
Keira Knightley játssza a főszerepet

Cikk a nyomtatott kiadásból Negyvenéves cseh sláger egy brit mesefilmben

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

MTI-HÍR

Prága. Közel 40 éves cseh sláger csendül fel egy készülő brit mesefilmben, amelynek egyik főszerepében Keira Knightley filmsztár látható. Ivan Mládek dalszerző és komikus térítés nélkül átengedte a Jožin z Bažin című dalának előadási jogát a Black Forest Pictures filmvállalatnak.

A 66 éves népszerű cseh előadóművész és humorista elmondta: bár tudott róla, hogy vicces számai Szlovákiában és Oroszországban is közkedveltek, hiszen ott nagyjából értik a szövegeit, meglepte, hogy ez a régi sláger felkeltette az angolok érdeklődését. Szerinte a brit producerek feltehetően a YouTube videomegosztó portálon láthatták azt a mókás klipet, amelyet egyébként rajtuk kívül több millióan letöltöttek már.

Lengyelországban akkora kultusz alakult ki a művész körül a YouTube-os felvétel megjelenése óta, hogy már vagy 70 koncertfellépésen van túl Banjo Band nevű együttesével. Csehországban idén olyan internetes rádióadás indult, amely csak Mládek szerzeményeit játssza. „A klipben valójában bolondot csinálunk magunkból, de úgy látszik, ez tetszik az embereknek” – magyarázta Mládek.