Megkezdte a pusztítást

Havannában igyekeztek felkészülten várni a hurrikánt (Reuters-felvétel)
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
A forgószél a szigetország délnyugati részére csapott le. A helyi polgári védelem vezetője ezt követően arról számolt be, hogy a hurrikán nyomában érkezett heves esőzés miatt keletkezett földcsuszamlás elsodort egy férfit Benet városában.
A hatóságok később újabb halálesetekről számoltak be. Ketten annak következtében vesztették életüket, hogy a tomboló szél rájuk döntötte a házukat.
Két másik ember akkor halt meg, amikor felrobbant egy épület, amelyben benzint tároltak. A polgári védelem illetékese szerint a detonáció összefüggésbe hozható az ítéletidővel. A ház lakói közül heten súlyosan megsebesültek.
A Gustav várhatóan tetemes anyagi károkat okoz majd a világ egyik legszegényebb országában. Már eddig is épületeket döntött romba, illetve rongált meg súlyosan, villanypóznákat csavart ki. A heves esőzések pedig valószínűleg nagy kiterjedésű áradásokat okoznak.
A hurrikán „szeme” kedd este a fővárostól, Port-au-Prince-től 95 kilométerre délnyugatra volt. A Gustav Kuba felé tartott, ahol igyekeztek minél felkészültebben várni a hurrikánt.
A szigetország délkeleti részéből, ahova megérkezett a Gustav, máris 20 ezer embert telepítettek ki, köztük külföldi turistákat is.



