2012. február 10. péntekMa: Elvira (HU), Gabriela (SK)Holnap: Bertold (HU), Dezider (SK)« Küldj képeslapot!
Gordont sem ember, sem pedig másik gép nem ellenőrzi

Cikk a nyomtatott kiadásból Az első robot élő agyszövettel

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Párizs. A Gordon nevű robot agyát patkányok idegsejtjeiből tenyésztették, ezzel létrejött a világ első, élő agyszövettel irányított mesterséges szerkezete. Gordont megalkotói az angliai Reading Egyetemen mutatták be. A kísérlet újabb lépés a mesterséges és természetes intelligencia közti határ eltüntetése felé, és felfedheti az emlékezés és tanulás alapvető elemeit – nyilatkozták a kutatók.

„Célunk, hogy megtudjuk, miként tárolódnak az emlékek egy biológiai agyban” – mondta Kevin Warwick professzor, a robot egyik tervezője. Annak megfigyelése, hogy az idegsejtek miképpen illeszkednek hálózatba, amikor elektromos impulzusokat bocsátanak ki, fontos lehet olyan neurodegeneratív betegségek megértésében is, mint az Alzheimer-kór vagy a Parkinson-kór.

A Wall-E animációs film hősére hasonlító Gordon agyában 50 és 100 ezer közti aktív neuron található. A szakosodott idegsejteket patkánymagzatokból távolították el, és tápanyaggal együtt vitték fel őket egy nyolcszor nyolc centiméteres lapra, amelyen 60 elektródát helyeztek el korábban. Az így létrejött sokelektródás chip az érintkező felület az élő szövet és a gép között. Az agy elektromos jeleket küldhet a robot kerekeinek meghajtásához, és fogadhatja az érzékelők által a környezetből begyűjtött reakciókat. Mivel az agy élő szövet, különleges, szabályozott hőmérsékletű egységben kellett elhelyezni, „testével” pedig bluetooth-os rádiókapcsolat segítségével kommunikál.

Gordont sem ember, sem másik gép nem ellenőrzi. A neuronok a kezdetektől aktívak: „24 órán belül üzeneteket küldtek egymásnak és kapcsolatokat létesítettek” – közölte Warwick. Egy héten belül pedig már néhány spontán, agytevékenységhez hasonlító aktivitást tapasztaltak a kutatók. Külső stimulálás nélkül azonban az agy néhány hónap alatt elpusztulna.