FÜLVIDÉK
Emergency Songs
Ezúttal egy olyan albumot ajánlunk figyelmükbe, amelyet nem lehet megvásárolni a boltokban, viszont ingyen letölthető a következő címről: http://monkturner.bandcamp.com/album/emergency-songs
Egy Los Angeles-i zenész, Monk Turner a szabad és demokratikus zenehallgatás jegyében mára 20 CD-nyi anyagot, azaz közel 100 saját dalt tett elérhetővé az interneten. A legutóbbi vállalkozása egy konceptalbum, egyetlen témára felfűzött dalokkal, amelyeket földrengések idejére ajánl a hallgatóknak. Ez a kissé bizarr meghatározás magyarázatra szorul: geológusok szerint az előttünk álló harminc évben egy nagyon komoly fölrengés sújtja majd Los Angelest, amely városban olyan megszokottak a kisebb földmozgások, hogy az ott lakók már észre sem veszik a poharak csörgését a polcokon. (Tavaly magam is átéltem ott egy apró földrengést, megtapasztalva a helyiek flegma hozzáállását. A szállodaportás például csak mosolyogva vállat vont, amikor hajnali hatkor riadtan leszaladtam, úgyhogy tudom, miről beszélek).
Tehát itt ez a szabad zenész, Monk Turner és alkotótársa, a Fascinoma művésznéven szereplő Alanna Lin énekesnő, akik Emergency Songs címmel felpakoltak a netre egy lemezt, méghozzá március legelején, alig pár nappal a Japánt sújtó természeti katasztrófa előtt. A márciust és az áprilist az ingyenes lemez promotálására szánták volna, ám az élet keményen beleszólt az alkotók terveibe, akik mostanában nem győzik magyarázni különböző internetes fórumokon, hogy nem érzéketlen opportunisták ők, csak egyszerűen rosszul időzítették a megjelenést.
Az anyagot érdemes letölteni, mert nem olyan, mint amilyenre a cím alapján számítanánk, azaz nem keményen dübörgő-hörgő heavy metált, se nem apokaliptikus indusztriál-zenét kap a lakosság földrengés idejére, hanem folkos, country-s, énekes-dalszerzős, visszafogott jazzes vagy éppen gospeles lágy dallamokat, méghozzá három cikulusra osztva. Előtte, közben és utána. Csak a középső szakaszban, a rengések idejére durvulnak be kissé a gitárok és bugyog fel az elektronika. Egyébként kifejezetten megnyugtató tónusban szólnak a dalok, a szövegek pedig csak nagyon finoman, közvetetten utalnak földrengésre. Vagyis aki nem tudja, milyen apropóból születtek, annak egyik fülén be, másikon ki, azaz senki sem kap szívinfarktust közben. Az alkotók célja valószínűleg az volt, hogy a Los Angeles-iek higgadtan várják és fogadják mindazt, amit a sors rájuk mért. Mert bizony ára van annak, ha az ember az angyalok városában él, a világ egyik legcsodálatosabb tengerpartjával szegélyezve. (Láttam naplementét a Santa Monica Beach-en, tudom, miről beszélek…)
Monk Turner ízléses, szimpatikus anyagot állított össze, és tényleg nem tehet róla, hogy az amerikai sajtó mostanában nem zeneileg elemzi az albumot. A mester összes műve a www.monkturner.com címről tölthető le. (juk)
Értékelés: lllllm



