Prikler Mátyás alkotását beválogatták a főiskolás vizsgafilmek versenyébe

Köszönöm, jól – még Cannes-ban is!

Pozsony. A fiatal hazai magyar filmrendező, Prikler Mátyás Köszönöm, jól (Ďakujem, dobre/Thanks, Fine) című negyvenperces rövidfilmjét meghívták a 63. cannes-i filmfesztiválra…

Jelenet Prikler Mátyás filmjéből (Képarchívum)

ÚJ SZÓ-HÍR

 

Pozsony. A fiatal hazai magyar filmrendező, Prikler Mátyás Köszönöm, jól (Ďakujem, dobre/Thanks, Fine) című negyvenperces rövidfilmjét meghívták a 63. cannes-i filmfesztiválra.

A Köszönöm, jól című kisjátékfilm szlovákiai premierjét tavaly tartották a Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál Made in Slovakia elnevezésű információs szekciójában, amelyben több sikeres diákfilmet is bemutattak. A téli mustra után a mozgóképes alkotás a diákfilmek Early Melons elnevezésű nemzetközi pozsonyi szemléjén folytatta fesztiválszereplését, ahol megkapta a szemle legjobb játékfilmnek járó díját, legutóbb pedig a szlovák filmkritikusok díjával gazdagodott.

Május 12. és 23. között a 63. cannes-i filmfesztivál ideje alatt a Köszönöm, jól nemzetközi irányt vesz. Cannes-ban a fesztivál hivatalos versenyprogramjának főiskolás vizsgafilmeket felvonultató Cinéfondation elnevezésű szekciójában szerepel majd a szlovák film. Önmagában az nagy dolog, hogy a film elkerül Cannes-ba, jelentőségének felmérésére azt a tény említsük még meg, hogy a világ filmes főiskoláiról ezerhatszáz vizsgafilmet neveztek be, ezek közül válogatták ki azt a tizenhármat, amelyek versenyezni fognak azért a három díjért, amit ebben a szekcióban ítél majd oda a nemzetközi zsűri, élen Atom Egoyan neves örmény származású kanadai filmrendezővel.

A Köszönöm, jól egy idős házaspár és gyerekei családi kapcsolataiba pillant be szociális érzékenységgel, látleletét adva annak is, ahogy egy családon, a rokonságon belül alakul a magyar–szlovák viszony.

A film főbb szerepeit Várady Béla, Ferenczy Anna, Mokos Attila, Molnár Xénia és Zuzana Mauréry alakítja.

A film forgatókönyvét közös ötlet alapján Marek Leščák és Prikler Mátyás írta.

A jelmezeket Gadus Erika tervezte. (tébé)

Ajánló

El lehet pakolni a fürdőruhát, a napokban lehűlés várható, hétfőn pedig akár talaj menti fagyok is lehetnek –...

Két évvel az elmaradt koncert után sem kapták vissza a pénzüket azok, akik 2012 őszén a cseh Olympic zenekar...