Pozsonyi „piknik” a fény vonzásában

Maurer Dóra Pozsonyban egyik alkotása előtt (Peter Procházka felvétele)
TÁRLATAJÁNLÓ
Maurer Dóra, aki az 1970-es évek óta a magyar képzőművészeti élet egyik meghatározó alakja, Átlépések címmel állít ki egy válogatást a munkáiból a Ventur utcai Z-Galériában.
„Maurer Dórával van egy közös ismerősünk, aki a konkrét művészet egyik kiváló alakja, Francois Morelli – mondta Beke László művészettörténész a kiállítás megnyitóján. – Magyarországi kiállítása alkalmából üzent valamit a közönségnek, és ezt az üzenetet Maurer Dóra és én is magunkénak tekintjük, használjuk és alkalmazzuk. Az üzenet a következő: a művészeti kiállítások olyanok, mint egy piknik. Az emberek összejönnek, mindenki hoz valamit otthonról, azt „megeszik”, és elmennek haza. Ez számomra legalább három dolgot jelent. Az egyik, hogy egy olyan művész mondja ezt, akinek az ars poétikáját Maurer Dóra teljes mértékben vállalja. A második értelmezés, amely ironikus ugyan, arról szól, hogy ha elmegyünk egy kiállításra, saját magunk képességeit, a magunk tudását visszük magunkkal, s abból nem könnyű bennünket kibillenteni, csinálhat bármit a művész. Remélem azonban, hogy a mai este nem csak erről fog szólni. A harmadik jelentés, s ezt én vettem észre, a magyar festészet egyik leghíresebb alkotásával, Szinyei Merse Pál festményével hozható összefüggésbe. Mégpedig Majális című festményével, amelyet több nyelven „Piknik a szabadban” címmel fordítanak. S ezt most nemcsak a piknik, hanem abban a vonatkozásban is említem, hogy Maurer Dóra festményei nagyon sok tekintetben fényről szólnak. S bár az ő festészete geometrikus, konkrét festészet, művészetében óriási jelentősége van a nyelvnek, a megnevezésnek és a nyelvi játékoknak: képcímei egy nagyon pontos munkafolyamat, egy módszer kifejeződései. Ez összefügg azzal is, hogy nála rendkívül fontos az a logikai agymunka, amely a festmények készítése során megnyilvánul, s ami elindít egy új folyamatot a nézők agyában” – hallhattuk a megnyitón.
Ahogy másutt megfogalmazták Maurer Dóra művészetével kapcsolatban: „Munkái híven tükrözik örökké kíváncsi, mindenre nyitott, mindig újat kereső személyiségét, soha nem lanyhuló kísérletező kedvét, okos szellemességét és finom iróniáját.” Remélhetőleg, a pozsonyi „pikniken” ebből is sikerül meríteni a „hozott” kínálatból. (tébé)



