Egy letűnt világ tárgyi emlékei

FECSÓ YVETT

Én pedig kisgyerek lévén, nem értettem, miért, hiszen már elárasztottak bennünket a modern konyhaeszközök sorozatgyártással készült „vívmányai”; az üvegkorsók, zománcozott és alumíniumból előállított edények sokasága. Ami nagymamámnak érték volt akkor, mert hozzátartozott a mindennapjaihoz, számomra manapság teljesen más okokból vált értékessé. Legendák fűződnek a kiakasztott edényekhez, népi szokások, amelyekről ma édesanyám mesél, ha hazalátogatok Bodrogközbe. Egy letűnt világ mesébe illő korszakát idézik, amit nem lehet visszahozni, de amit meg lehet őrizni, s ami az időbeli távolsággal egyre értékesebbé válik.

Talán ezért is volt számomra fontos az a kiállítás, amely a Kelet-szlovákiai Múzeum Bástya Galériájában nyílt február 25-én. A nagymamám udvarán állt facsonkra akasztott kerámiaedényeket idézte meg bennem a régi, fehérre meszelt házaljával, a konyhából kiszűrődő illatokkal. Bár konkrétan nem emlékszem rá, mégis bizonyos vagyok benne, hogy a sárospataki kerámiák utolsó régi darabjai is ott díszelegtek a kiszáradt faágakon.

161 darab edény, tálak, korsók, tálalóedények. 161 darab edény egy olyan világból, amely lassan feledésbe merül. Talán el is tűnt volna teljesen, ha Jakab Gábor fazekasmester tudatosan föl nem vállalja a sárospataki kerámiakészítés hagyományainak felelevenítését. A pataki kerámiakészítés utolsó dinasztiájának képviselőjével, Kircsák Ilonával együtt közösen próbálták hagyományozni és dokumentálni a szín- és formavilágot.

A kiállítást megnyitó előadásában Tamás Edit, a Sárospataki Rákóczi Ferenc Múzeum muzeológusa elmondta, hogy a sárospataki kerámiakészítés virágkorát I. Rákóczi Ferenc idejében élte. Ő telepítette le a városban a Nyitra megyéből érkező habánokat. A 18. század végére a fazekasműhelyek megszaporodtak, s az 1840-es években már 36 fazekasmester dolgozott a városban. A pataki kerámia másik nagy korszaka a 19. század derekán kezdődött, és 100 esztendeig tartott. Az itt élő mesterek Hegyalja, Hegyköz, Bodrogköz falvait látták el edényekkel. Az utolsó pataki dinasztia az Ungvárról betelepült Kircsák család. Jakab Gábor az ő legtehetségesebb tanítványuk. 1974-ben került a sárospataki kerámiaműhelybe, 1987-ben önállóan, családi vállalkozásként folytatta tovább a mesterséget. 1994-ben döntött úgy, hogy a régi sárospataki hagyományokat örökíti tovább.

A kiállított anyag az elmúlt 10 év termésének keresztmetszete. Nem pusztán mása a régi forma- és motívumvilágnak, hanem a hagyomány megőrzése mellett újjáteremtése is. A kiállított tárgyakon szembetűnően van jelen a fekete és a fehér alapszín és a veres, fakó, világoskék, zöld mintázat. A virágminták stilizáltak és újszerűek; tulipánok, gyöngyvirágok, szőlőfürtök, virágfüzéres motívumok jelennek meg a kiállított tárgyakon. A használati funckiót illetően korsók, tányérok étkészletek, köcsögök, bokályok, komacsészék, konyhai eszközök, tálalóedények találhatóak. A formák sokrétűsége és kidolgozottsága igazi mestermunkáról árulkodik.

Jakab Gábor több országos fazekaspályázaton nyert díjat, Budapesten, Sárospatakon, Kiskunfélegyházán több kiállításon is bemutatkozott már. Edényei eljutottak Németországba, Kínába, Japánba és Amerikába is. A Kassán kiállított tárgyak többsége zsűrizett termék. Legnagyobb eredménye azonban talán mégis a 2000-ben elnyert Népi iparművész cím.

A kassai kiállítás a Borsod Abaúj Zemplén Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet, valamint a Kassa Megyei Kulturális Intézet közös, határon átnyúló EU-s pályázatának eredményeként született. Kolostori Gábor a magyarországi intézmény képviseletében elmondta, hogy a Dialógusok című pályázat mintegy 25-30 rendezvényt tartalmaz, melyek közt a nagyközönségnek szánt kiállításokon kívül szakmai workshopok és az alkotóknak szánt nyári táborok is szerepelnek. A kassai fazekaskiállítás a rendezvénysorozat 13. eseménye volt. Céljuk a rendezvénysorozattal, hogy a két megye alkotóit bemutassák egymás településein, valamint hogy az alkotók egymás tapasztalatai által gazdagodhassanak.

A kiállítás március 14-ig látható.