Az élő emlékezet

Simon Attila történész, Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója és Vajda Barnabás irodalomtörténész (Fogas Ferenc felvétele)
NAGY ERIKA
Dunaszerdahely. A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok 1989-1992 címmel az élő emlékezetre épülő kötetet adott ki a Fórum Kisebbségkutató Intézet. A könyv bemutatóját – a Vámbéry Polgári Társulás szervezésében – február 25-én mutatták be a Budapest Kávézóban. A kötet a Fórum Kisebbségkutató Intézet kiadásában megjelenő Elbeszélt történelem (Oral History) című sorozat első részeként látott napvilágot, és harmincegy interjú olvasható benne az 1989-es a forradalmi események résztvevőivel. A több mint nyolcszáz oldalas kötetet Vajda Barnabás irodalomtörténész, a komáromi Selye János Egyetem adjunktusa mutatta be, aki elmondta, egy hónap kellett ahhoz, hogy a kötet végére érjen. Felvetett hiányosságokat is, és továbbgondolásra ajánlotta a kiadványt. Angyal Sándor újságíró, azt est házigazdája Simon Attila történésszel, a kötet egyik szerkesztőjével és Tóth Károllyal, a Fórum Intézet igazgatójával beszélgetett, aki hangsúlyozta, a meglévő interjúk közül azok kerültek bele a kötetbe, amelyek kiegészítik egymást, és amelyek alanyai fontos szerepet játszottak az eseményekben. Tóth Károly megfogalmazása szerint a kötet fő jellemzője a szubjektivitás. A résztvevők azt prezentálják, hogy az idő egy adott pontjában miként látják, értékelik a szerepüket. A sok egymás mellé társított szubjektív nézőpont kirajzol egy objektívat.
A közelmúltunk története folytatódik, ugyanis a könyvsorozat második részét idén tervezi kiadni a Fórum Intézet, további olyan személyiségekkel készített életinterjúkkal, akik az elmúlt évtizedekben meghatározó szerepet töltöttek be a szlovákiai magyarok történetének alakításában.



