(Most) Budapestnél árad

BOLEMANT ÉVA

Budapest. Második helyszínén horgonyzott le egy rövid időre (március 12-ig) a SZNM – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma és partnerintézményei múlt évi sikeres kiállítása, a Danubius Fluvius – Duna képfolyam. A budapesti Szlovák Intézet és a Közép-európai Kulturális Intézet helyiségeit (Rákóczi út 15.) hömpölygő képfolyamként foglalja el a Pozsonyban létrejött és azóta állandóan bővülő kiállítás. A valós folyamtól néhány száz méterre, a belvárosban mutatkozik be a folyó. Kedvünkre válogathatunk az egyre bővülő kiállítás anyagai közül. A budapesti helyszíneken is a Pozsonyban bevált és közkedvelt taposó-matrica, a padlón futó kék szalag vezeti a látogatókat. A kiállítás folyamába lépve az ár máris magával ragadja a látogatót. A hatalmasra duzzadt, de ötletesen, egyszerűen és logikusan bemutatott anyag szinte viszi, sodorja magával az ide betérőket. Írott szövegek, korabeli amatőr és művészfotók, archív fényképek és mozgóhíradók, filmhíradók, amatőr filmek, hajók, hidak, dokumentumok: mind-mind a Duna ezernyi arcát kínálják. A látogató már a helyszínen tartózkodva is részese lehet egy virtuális közösségnek, a kiállítás világhálóra feltett oldalán. A fotóműteremben elkészült fénykép azonnal a honlapra kerül, és mire az egyik fordulóban elhelyezett számítógép elé érünk, az Atelier címszó alatt már magunkat is láthatjuk a fényképalbumban a kiállítás anyagaként. Ez a kiállítás, ahogyan a virtuális világban is széles területet fog be, úgy a kurátorok életében is fontos állomás. Már a pozsonyi kiállításon is érezhető volt, és ezt a budapesti helyszín csak megerősíti, hogy szerelmesek a témába, magába a Duna folyóba. Ez a hatalmas lelkesedés érezhető a kiállítás tereiben, és „megfertőzi” a látogatót is. A budapesti megnyitón személyes hitvallásoknak, kedves történeteknek lehettünk fül- és szemtanúi. Az anyag megtekintése után sokan keresik fel múzeumunkat, mesélnek, ajándékoznak, felhívják a figyelmünket újabb és újabb érdekességekre. A kutatómunka nem állhat le egy pillanatra sem! A bővülő adattár, a kiállítás birtokába került tárgyak, képek, képeslapok, matrózruhák, hajóharangok, tanulmányok, árvízi dokumentumok mind azt mutatják, hogy mi, a Duna partján élő emberek nem voltunk, nem vagyunk és minden jel arra mutat, hogy nem is leszünk hűtlenek a Folyóhoz. Újra és újra bebizonyosodik, hogy minden tévhit ellenére nem hagyjuk magára a vén folyót, és sorsa nem hagy hidegen egyikünket sem!

A budapesti Szlovák Intézet vezetője, Milan Kuruc és munkatársai nagy hangsúlyt fektettek a kiállítás szervezési és előkészületi munkáira. Az együttműködés példaértékű, ezt a közös munkával létrejött kiállítás minősége is bizonyítja.