A közös gondolkodás lenyomatai egyszerű, célratörő tiszta gesztusokkal

TALLÓSI BÉLA

Az egyszerűség és a célratörő tiszta gesztus – ez az alap. Erre épülnek a lélek-tükröt tartó színek, titokzatos, rejtegető árnyalatokkal. Erre épülnek a használatitárgy-térképek. Erre a jelírás-fejtegető minimál-ikonok. Erre épül a lecsupaszított belsőtér-tabló. Erre az izzó és hűvös tájimázs. Az energia geometriaforrásai. A szépségmodell-torzítás. A kettészelt jellem figurális tipográfiája. Erre épülnek a moziélményszerű káoszvíziók. Erre a folklorisztikus drapéria karikírozott lenyomatai. És erre a futurista kikacsintás a jelen rácsán túlra.

Motívumok a vizuális kifejezést kapott közös gondolkodásból. A magyar–szlovák festészeti kiállítás anyagából, melyet a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay termében tártak közönség elé. A tárlaton a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola s a Magyar Képzőművészeti Egyetem festőhallgatóinak munkái – melyeket Radák Eszter és Ivan Csudai állított össze tárlattá – azt mutatják meg, mennyire fedi egymást a két képzőművészeti gondolatvilág.

A kiállítás spontán megnyilvánulásként, őszintén komoly rácsodálkozás eredményeként jött létre. Kőnig Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora és Ivan Csudai, a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola professzora régebbről ismerik egymást. Kőnig Frigyes és Radák Eszter, az egyetem docense egy évvel ezelőtt ellátogatott a pozsonyi főiskolára. Ivan Csudai a vendégeket végigvezette az iskola festőműtermein. Így tűnt fel Radák Eszternek, mennyi azonosság, milyen gondolati párhuzamok tükröződnek a két iskola festőhallgatóinak munkáin.

„Valójában tizenöt éve tart a kapcsolat a két iskola között – mondja Kőnig Frigyes rektor. – Fiatalokként mi Juraj Melišhez jártunk, s számunkra ugyanúgy természetes volt, hogy megnézzük, mit csinálnak a szomszédban. Most abban, hogy egy reprezentatív kiállítással tudjuk ezt a többéves baráti kapcsolatot és komoly szakmai eszmecserét erősíteni, talán többen látják azt a szimbolikus jelentést is, hogy megvannak azok a formák, amelyek révén emberek értelmes dolgokról tudnak beszélni, és értékes tapasztalatokat tudnak szerezni.”

Ivan Csudai is a személyes kapcsolat erejét emelte ki, amikor arról beszélt, hogy: „A rektor úrék eljöttek Pozsonyba, megnézték a hallgatóim munkáit, és a kiállítás megszervezése így, személyes elhatározás alapján tud működni. A rokonszenvre és a barátságra építve mindent meg lehet valósítani, csak akarat kell hozzá.”

A kapcsolattartás pedig sok szempontból hasznos.

„A rendszerváltás környékén nagy érdeklődés volt a fiatalok iránt Nyugat felől, de a mostani ifjú generáció már nem kap ebből az előnyből – mondja Radák Eszter. – Olyan perifériahelyzet alakult ki, amelyben a hallgatók hátrányban érzik magukat Pozsonyban és Budapesten ugyanúgy. Ezért is erősen figyelnek elsősorban az angolszász kultúrára, vagy akár a németre is, de az is érdekli őket, hogy mi a trend Olaszországban vagy Franciaországban. Ugyanolyan fontos az is, hogy ebben a régióban mi történik a művészetben, s hogy tudunk-e figyelni egymásra. E kiállítás is jelzi, hogy igen, hiszen hallgatóink nagy lelkesedéssel fogadták, hogy a pozsonyi festőhallgatókkal közösen fognak kiállítani. Meglepő és szinte megható volt, mennyire komolyan vették a lehetőséget.”

„Az én diákjaim is nagyon örültek – folytatja Ivan Csudai. – A legfiatalabbak vesznek részt ezen a kiállításon, és nagyon szerettek volna Budapestre kerülni, egy kicsit a várost és az iskolát is megismerni. Most, hogy munkáik révén így összekeveredtek egy másik mesteriskola hallgatóival, az olvasható ki ebből a tárlatanyagból, hogy jól kiegészítik egymást.”

„Ha megnézzük a tárlatot, ember nincs, aki megmondja, ki van Szlovákiából és ki a mi egyetemünkről – egészíti ki Kőnig Frigyes. – Azt lehet látni, hogy ők alapvetően egy generáció, s nagyon sokban hasonlóképpen reagálnak ez élet jelenségeire.”

S hogy hogyan reagálnak, és milyen vizuális „párhuzamokban” fejeződik ki a közös gondolkozás?

„Felszabadultságot látok a munkákban – mondja Radák Eszter. – A vizuális humor jobban megjelenik a festészetükbe, mint pár évvel ezelőtt tapasztaltuk.”

„Ez a lazább hozzáállással függ össze – folytatja Ivan Csudai –, hogy bátran kísérleteznek, s nyugodtan összekevernek bármit.”

„Néhány évvel ezelőtt némi görcsösség volt érezhető, aminek egyrészt oka volt bizonyos technikai tájékozatlanság, az anyaghasználatban való tévelygés. Most sokkal magasabb szintű szakmai igényesség jellemzi a munkákat” – véli Kőnig Frigyes, amit Radák Eszter így egészít ki: „Ma uralják az anyagot, s nem az anyag uralja őket”.

A két iskola hallgatóinak közös kiállításához az ideális támpontot, az eligazító fogódzót a budapesti egyetem rektora mondta ki:

„Az alkotások alapján látni, ezek a hallgatók már rájöttek arra, hogy a nagy dolgokat is egyszerű alapokra kell építeni, és nem mindjárt belevágni a legszövevényesebb munkába, mert abban nyilván el fognak veszni. Ezek az egyszerű dolgok, ha érnek, idősebbek lesznek, másként látják a világot, később árnyaltabbak lehetnek. De ahogyan most látják a világot, úgy hiszem, azt nagyon professzionális módon tudják prezentálni.”