Falusi fetis, sivár hétköznapokban

FECSÓ YVETT

Leenane-nek mindössze egyetlen utcácskája van. Nem nagyon van más szórakozási lehetőség, mint a tévé, a söröző vagy a birkamúzeum. Ebben a faluban él az a négy ember, akiknek savanyú, kilátástalan mindennapjai, a vidéki elzártság előidézte jellemtorzulásai megelevenednek a színpadon.

Maureen, a negyven felé közeledő „vénlány” együtt él hetvenéves anyjával, Maggel, aki attól félve, hogy egyedül marad, megpróbálja teljesen magához láncolni. Maureen életében egy utolsó esély adódik, hogy boldogságot találjon az építőmunkásként külföldön dolgozó Pato Dooley oldalán. Mag azonban féltékenységében szétszakítja az épp kezdődő kapcsolatot. A lány ettől összeomlik, s megöli zsarnokoskodó anyját…

A darab elején a Cranberries – a 90-es évek sikeres ír rockzenekara – egyik slágere, a Zombie szól. A zeneválasztás kétszeresen is találó. A darabbeli figurák a pici ír falu unalmas, ingerszegény környezetében elbutult zombik, lelki élőhalottak. Mindnyájan vágynak a boldogságra, de mindegyiküknek más-más jelenti a boldogságot. Végül azonban kiderül, csak az álmodozás marad, vagy az, hogy kegyetlen tetteiket is soha be nem teljesülő álmaik szolgálatába állítsák.

Korognai Károly rendezői koncepciója a szövegre alapoz, a darab menetében nincsenek változtatások. A rendező szerint egy jó darabhoz kár hozzányúlni ilyen tekintetben. Pedig ha van egy jó ötlet, nem árt bátornak lenni.

A színpadon az ütött-kopott konyha stílustalan berendezése előrevetíti az itt élők lelkivilágát. A hálószobaajtó lassan kinyílik, becsoszog rajta Mag (Kövesdi Szabó Mária). Igénytelenül tupírozott haj, szürke mackónaci, vászondarabokba pólyált kéz, görbebot. Első pillanatban pusztán komikus figurának tűnik. A mosogatóhoz téblábol, s a kezében tartott éjjeliedény tartalmát jó magasról beleönti. Aztán a falhoz csoszog, leakasztja a petróleumlámpát, az asztalra teszi. Lassú élvezettel mélyeket szippant belőle. A vidéki fetis reggeli rituálé, olyan, mint a legtöbb embernek az ébresztő kávé, tea, szál cigaretta stb. A néző ekkor még azt is hihetné, egyszerű vígjátékot lát, a derültség minden szippantásnál jelen van.

Maureen (Nagy Kornélia) a másik oldalról érkezik, kezében szatyrok, szájában autókulcs. Látszik, hogy holott még csak reggel van, már ebbe a napba is belefáradt. Minden szavával, mozdulatával érzékelteti anyjával, mennyire a terhére van, sőt ki is mondja: arra vágyik, hogy koporsóban lássa. Mindkét színésznő jól oldja meg a kettőjük közötti feszültség érzékeltetését. Hangos szócsaták váltakoznak kínos csöndekkel, amelyben a szemek, az arc, a mimika játszik hangsúlyos szerepet, s a komikusnak induló darab lassan abszurddá és tragikussá mutálódik.

A történések lehetőségein belül az anya a színesebb, komikusabb figura. Jól érzékeli, mikor van szüksége a közönségnek feszültségoldásra. Lánya előtt megjátssza, hogy szellemileg és fizikailag egyaránt leépült, de sarokban álló hintaszékébe mintegy védőbástyába visszavonulva mindent jól megfigyel, űzi gyerekes játékait, irányít. Kövesdi Szabó Mária eltorzított hangjával is erősíti a kissé túlzottan infantilisra vett figurát. Végeredményként egy elesett zsarnok önszórakoztatását biztosító jellem kerekedik ki a játékból. S ezzel a figurával önmagához képest teljesen újat hoz. A leghitelesebb és legszórakoztatóbbak azok a helyzetek, amikor hazugságot próbál elhitetni másokkal. Hibaként talán csak annyi róható föl, néha megfeledkezik arról, hogy hetvenéves. Fizikailag időnként ennél sokkal fürgébben mozog.

A Maureent megformáló Nagy Kornélia nem használ hatásvadász elemeket. Végső tettének súlya már a kezdeteknél rátelepszik jellemére. Gyakran a tekintetéből olvasható ki minden, vagy kéjes mosolyából, amikor az elégtételt jelentő gonoszságaival és dühével vissza tud vágni anyjának. Elvágyódása és a szeretetre vágyakozása kézzelfoghatóan érzékelhető minden helyzetben. Mikor anyjának megígéri, hogy együtt autóznak egyet, ha eláll az eső, kapcsolatuknak egy teljesen más dimenziója tárul fel egy pillanatra. Maureen játékában a Patóval való jelenetekben jelentkezik igazán az érzelemhiány, amiben a mindennapjai telnek. Maureen férfi utáni vágyakozását Nagy Kornélia nagyon szépen, érzékien és hitelesen tolmácsolja. A gyilkosság utáni jelenetet azonban sokkal nagyobb őrülettel kellene előadni. Talán akkor válna igazán világossá, hogy amit a halott anyja mellett mesél, csak a képzeletében játszódott le, s a gyilkosság is teljesen más dimenziót kapna. Nem azért ölt, hogy a férfi után mehessen, hanem mert az anyja nem engedte, hogy menjen.

Bocsárszky Attila Pato Dooleyként a megszokottnál kissé gyöngébb teljesítményt nyújt. Amikor hazakíséri Maureent, az est során jócskán delíriumos állapotba kerül. A „jócskán” azért jelent gondot, mert ebből az állapotból nem tudja visszavezetni a figurát abba a helyzetbe, amikor tiszta fejjel és szívből kellene beszélnie Maureennel. Az őszinteség belevész a kótyagosságba, nem komikus, és nem is hihető. A II. felvonás elején, amikor levelet ír Maureennek, szintén ez a motívum ismétlődik. Az üveg a figyelmét vonja el, a levél tartalmát talán ezért nem tudja átütően visszaadni, pedig ez lehetne a darab egyik legszebb, legköltőibb része. A Maureennel töltött éjszaka utáni, Maggel való jelenetei sokkal kidolgozottabbak. A figurán kétségtelenül dolgozni kell még, hogy minden a helyére kerüljön, annál is inkább, mivel Bocsárszky Attila sokkal jobb színész annál, mint amit Patóként mutatott.

Ray szerepében Ponty Tamás egy nagyon lazának és flegmának tűnő fiatal vidéki surmó, akinek mindegy, hol van, mások otthonában is eléggé otthon érzi magát. Bátor, laza, nagyképű. Ponty Tamásnak ez az első nagyobb szerepe, ebből adódóan látszik némi feszültség a játékán. Az igazán jó jelenete az, mikor Mag megmutatja neki a megégett kezét, s ő undorral törölgeti magáról az asszony érintését. Az előadások során bizonyára kompaktabbá és koncentráltabbá válik majd ez a figura is. Amire még külön figyelnie kell, hogy a szöveg hangsúlyai ne menjenek rossz irányba. Az ő szövegében volt a legtöbb útszéliség, bár ez nem az ő hibája. Upor László fordítása állítólag az enyhébbik változat ebből a szempontból. De megszokhattuk, hogy a kassai közönség bizonyos rétege ezt a beszédstílust fenntartással fogadja.

Jó választás volt a Leenane szépe Kassán. A közönség nem pusztán egy szórakoztató darabot látott, sokkal inkább a mi falvaink-városaink emberi jellemeit. S minél jobban leszakad ez a régió gazdaságilag, kulturálisan az ország többi részétől, ez a darab annál aktuálisabb és szembesítőbb lesz. A szegénység és az elhagyatottság közepette sokak számára nem marad majd más, mint – képletesen szólva – odavánszorogni a falhoz, levenni a petróleumlámpát, s nagyokat szippantani belőle, mint Maureen teszi mélységes magányában anyja halála után. Az ő önkábítását már nem kacarászva, hanem feszült csöndben, mélységes megdöbbenéssel figyelte a nagyérdemű.