Államnyelvtörvény és kárpótlási pénzalap
SZABÓMIHÁLY GIZELLA
Az utóbbi napok híre volt, hogy a magyar kormány 50 millió forintos pénzalapot hozott létre, amelyből „azokat a szlovákiai magyarokat kárpótolják, akiket a szlovák nyelvtörvényre hivatkozva anyanyelvük használata miatt megbírságoltak” (idézet az Új Szó-cikkből). A lebonyolítást végző szervezet képviselője a helyi viszonyok ismeretében szerencsére már árnyaltabban fogalmazott, s a pénzalap egyik fontos céljának a nyelvtörvénnyel kapcsolatos kezdeményezések, jogtanácsadás finanszírozását tartja.
Magam is úgy vélem, hogy nagyon kevés esetben kerül majd sor bírság kiszabására (a törvény fő célja nem is a tényleges pénzbevétel volt), sokkal nagyobb szükség volna viszont a magyar nyelv használatának aktív támogatására. Az államnyelvtörvény ugyanis a szlovák mellett lehetőséget nyújt más nyelvek használatára is, pl. a nyilvános feliratok esetében. Tudjuk viszont, hogy a két szöveg elkészítése kétszer annyi pénzbe kerül, mint az egy (szlovák) szövegé, nem beszélve arról, hogy több helyet foglal el, illetve azonos felületnagyság esetén fele akkora betűket lehet csak használni. A kisebb betűvel írt szöveg viszont kevésbé feltűnő, mint a kétszer akkora. Ha pusztán csak ezeket a gazdasági megfontolásokat néznénk, megérthetjük a kereskedőket, cégtulajdonosokat, s elfogadhatjuk, hogy az erősen magyar többségű településeken is jóval kevesebb a magyar felirat, mint amennyi lehetne.
E téren az önkormányzatok jó példával járnak elő: a Dunaszerdahelyi járásban például egyre több az olyan falu, ahol kétnyelvű utcanévtáblákat és egyéb tájékoztató táblákat helyeznek ki. A teljes településképet nézve azonban már elszomorítóbb a helyzet: magyar felirat – mintegy megszokásból – a temetőkapun, az emlékműveken, a tűzoltószertáron, a helyi könyvtáron, az élelmiszer-, fodrász- és virágüzleten olvasható. A nagy áruházláncok, amelyeknek egyre több üzletük van Dél-Szlovákiában is, már csak a szlovák feliratot, a szlovák reklámtáblákat tartják fontosnak. A szinte minden településen üzlettel rendelkező Jednota is sajnos így gondolja – tisztelet a kivételnek.
A magyar nyelv fennmaradása szempontjából fontos, hogy hasznos, használható nyelv legyen. Jelenleg azonban inkább csak a múlthoz és a kultúrához kapcsolódik (már ami a közfeliratokat illeti), az üzleti életben pedig csak a helyi szolgáltatásokban, kisvállalkozásokban jelenik meg. Sajnos, azonban ott sem mindenhol. A Csallóközben az utóbbi években sok helyen egész bódésorok nőttek ki az utak mellett, ahol kezdetben csak zöldséget és virágot, most már a kerti törpétől a fonott bútorig sok mindent árulnak. Az ezek előtt a bódék előtt álló táblákra is csak szlovákul írják ki az aktuális ajánlatot, máshol pedig csak szlovákul tájékoztatnak arról, hogy burgonyát vagy almát árulnak. Pedig ezek nem is iparilag előállított, csak kézzel írt feliratok. Nem hiszem, hogy a potenciális szlovák vásárlót elriasztaná, ha a szlovák „Predaj jabĺk” alá vagy mellé az „Almavásár” vagy az „Alma kapható” felirat is odakerülne, a magyar gyermekeknek viszont mindenképpen jót tenne, ha az út mellett magyar feliratot is olvashatnának.
Jó volna, ha a pénzalapból azoknak a kisvállalkozóknak az igazolt többletkiadásait is részben kompenzálni lehetne, akik vállalják a párhuzamos magyar nyelvű feliratozást. Ha viszont valaki csak azért nem írja ki a szlovák szöveg magyar párját, mert nem tudja, hogyan kell azt megfogalmaznia, bátran forduljon a Gramma ingyenes nyelvi tanácsadó szolgálatához. Postacímünk: OZ Gramma, Bacsák u. 240/13., P.O.B. 198, 929 01 Dunajská Streda, e-mail címünk: gramma@gramma.sk, telefonszámunk: 031/5504262.