Lelket simogató Néma éj

STRIEŽENEC SÁNDOR

Németh Imrének eddig négy albuma jelent meg, három a Gaudium régizenei együttessel, két éve pedig a Varázstükör című, szólóban, virágénekekkel. Új lemeze, a Néma éj egyfajta ajándék is számára, hiszen pár nappal az 55. születésnapja előtt jelent meg. Ennek apropóján a múltról, eddigi pályájáról is beszélgettünk.

Hogyan kerül egy jogot végzett fiatalember a zenei pályára?

A zene mindig elvarázsolt. Gyerekkoromban, ha eltűntem a láthatárról, a szüleim tudták, hol keressenek. Szülőfalum, Kismagyar legjobb roma hegedűsénél mindig megtaláltak. Hegedülni tanultam, aztán jött az amatőr zenélés a Fortuna együttesben, majd hangképzés egy tánczenei énekstúdióban. Moszkvába készültem dalénekesi szakra, de végül nem kaptam ösztöndíjat. Csalódásomban a felvételi papíromba másodikként beírt szakra, a jogi egyetemre jelentkeztem, el is végeztem, sőt, fél évig aktívan gyakoroltam is a szakmát.

Ekkor már az Ifjú Szivekben énekeltél…

Kulcsár Tibor látott valahol énekelni, az ő buzdítására mentem az Ifjú Szivekbe. Szólistaként virágéneket adtam elő gitárkísérettel. Ott töltöttem néhány évet, aztán ugyanott folytattam, amikor 1986-ban megalakítottam a Gaudium régizenei együttest. Szerencsém volt, kitűnő zenészeket sikerült összetoboroznom. Több mint húsz évig működött a Gaudium, 2000-ben, amikor az Ifjú Sziveket „megreformálták”, a zenekar lassan leépült. Meggyőződésem, hogy még ma is működne. Hogy mást ne mondjak, remek hangszereink voltak, amelyek most valahol a raktárban porosodnak. Több milliós érték… Tulajdonképpen a fiatalságomat – húsztól negyvenötig éves koromig – az Ifjú Sziveknek áldoztam, kár, hogy úgy végződött, ahogy végződött.

A Szivekben félhivatásos státusban voltál, közben a kenyeredet főállásban a Szlovák Filharmónia énekkarában kerested, s ott vagy ma is.

A Szlovák Filharmóniába 1982-ben nyertem felvételt, előtte két évig a Csemadokban voltam népzenei szakelőadó. Ezt is nagyon hasznos korszakomnak tartom, mert megismerkedtem a népzenei anyaggal, ezt a tapasztalatomat aztán a régizenénél is kamatoztattam. Közben távúton a konzervatóriumot is elvégeztem.

Lakóhelyeden, Somorján évekig szervezted a Samaria Régizenei Napokat. Egyfajta színfoltja volt a városnak. Végül abbamaradt. Belefáradtál?

Úgy is fogalmazhatunk, de annál kuszább a helyzet. Tizenhat év alatt tíz fesztivált szerveztem, nem kis erőfeszítések árán. Ez alatt az idő alatt az összes valamirevaló együttes, szólista, aki a Kárpát-medencében tevékenykedik, fellépett a fesztiválunkon. Hogy minőségi előrelépést tudjak elérni, új arcokra lett volna szükség. De egy barokk zenét játszó francia vagy német együttes annyiért jött volna el, amennyiért én az egész fesztivált szoktam megszervezni…

A Néma éj című új lemezed nagy meglepetés, főleg, hogy saját dalaid szerepelnek rajta. De miért csak most, miért nem korábban? Mikor derült ki, hogy tudsz dalokat írni?

Mindig szerettem a szabadságot a zenében, már gyerekkoromban is játszottam hegedűn saját „készítésű” etűdöket, amelyeket én kreáltam. Az életem azonban úgy alakult, hogy mindig nagyon intenzíven éltem, másra egyszerűen nem maradt fölös energiám. Ott volt a régizene, évi mintegy negyven fellépéssel, meg a fesztivál. A filharmónia is egész embert kívánt, három éve pedig tanítással is foglalkozom. Ennyi feladat mellől nehéz kitekinteni… Csak azóta jutottam több levegőhöz, amióta kevesebb szervezési munkát vállalok – gondolok itt a Gaudiumra és a fesztiválra. A dalok fokozatosan születtek, és már nem is bíztam benne, hogy lemezzé tudom őket „gyúrni”. De a gondolat régen ott motoszkált a fejemben. Megszületéséhez az is hozzájárult, hogy nyáron az énekkarral a Kanári-szigeteken voltunk hosszabb turnén, s ott minden szabadidőmet a lemeznek szenteltem.

Tervezel élő lemezbemutatót? A dalok feltétlenül megérdemlik…

Ez azért körülményes, mert a zenészeim nagyon sokfelől jöttek össze. Például a fiam, Mátyás, aki nagybőgőzik a lemezen, Németországban él és zenél. Az ütős Falusi János kecskeméti, a szájharmonikás Erich „Boboš” Procházka pedig igencsak elfoglalt zenész mostanában, mint ahogy a gitáros Rédey Tamás is sokat játszik külföldön. A billentyűs Feriančík Áginak is sok fellépése van, egyébként ő a legrégebbi zenésztársam, már a Gaudiumban is csembalózott. A leghamarabb elérhető Koša Ferenc, aki kollégám a somorjai zeneiskolában. De hát két ember az még nem zenekar. Az album üzenet, s én szeretném, ha jól szólalna meg. Ahogyan elképzeltem. Persze el lehet játszani a dalokat egy szál gitárral is, de szerintem nem szabad a közönséget becsapni. Ha valamit felkínálunk egy lemezen, azt élőben is nyújtani kell. A lemezt én egy szvitnek képzeltem el, egy összefüggő ívű egésznek, ezért van az, hogy bizonyos motívumok a lemezen vissza-visszatérnek. Fontosnak tartom az ütős szerepét is, ettől van az általad „csengettyűsnek” mondott hangszerelés. Szeretném egyszer színpadra álmodni a dalokat, de most egy kis időre pihenőt engedélyeztem magamnak.