Jubileumi Pozsonyi Jazznapok

Bella Wagner (Képarchívum)
STRIEŽENEC SÁNDOR
Kezdetben csak a hazai (akkor még Csehszlovákia), valamint a szocialista országok előadói szerepeltek a rendezvényen. Nyugatról első alkalommal 1977-ben fogadtunk jazzmuzsikusokat, a finn Retuperä big band mutatkozott be, és fellépett egy nyugatnémet trió is. Az első világnagyság a belga szájharmonikás-énekes, Toots Thielemans volt, aki 1982-ben járt nálunk, egy évre rá pedig megnyíltak a Jazznapok kapui az amerikai zenészek előtt is. A gitáros Larry Coryell és a dobos Jack DeJohnette kezdte a sort, majd fokozatosan szinte minden rangos dzsesszelőadó tiszteletét tette nálunk.
Az idei kínálat is színesnek ígérkezik. Úgy tűnik, a 35. Pozsonyi Jazznapokon az énekelt jazz kapott leginkább zöld utat. Köztük a legnagyobb sztár a soul-jazz legendás alakja, Terry Callier. Az amerikai énekes-gitárost egy hattagú együttes kíséri majd. Bella Wagnert leginkább úgy jellemzik a méltatói, hogy az énekesnő útban van a világhír felé. A bécsi előadó horvát, magyar és szlovák elődök leszármazottja, de zeneileg inkább a tengerentúli hagyományokra épít. A portugál Maria Joao ugyan nálunk kevésbé ismert, de a vájtfülű bennfentesek már előre borítékolják, hogy fellépése az idei Jazznapok egyik csúcspontja lesz. Ugyancsak emlékezetesnek ígérkezik a magyar Singas Project koncertje is. Magyar előadók még sohasem okoztak csalódást a Jazznapokon, belehallgatva a Singas Project felvételeibe, most sem lesz ez másképp.
A „B” színpadon a norvég blues énekesnő, Caroline Hitland és az osztrák Ángela Tröndle lép közönség elé. Ahogy Peter Lipa, a fesztivál egyik főszervezője a sajtótájékoztatón elmondta, túlkínálat van a jobbnál jobb dzsesszzenekarokból és előadókból, így a kisebbik színpadra is jut bőven értékes produkció. Így oda „szorult” a kanadai Souljazz Orchestra is. A billentyűs Scott Kinsey évekig a fúziós zenét játszó Tribal Tech együttest erősítette. Az amerikai muzsikus most saját formációjával mutatkozik be, tagja a csapatnak Arto Tuncboyacian török-örmény származású ütős, aki mellesleg kitűnő énekes is. Őt már láthatta korábban a pozsonyi közönség, a nemrég elhunyt Joe Zawinul együttesének tagjaként járt náluk. Joe Zawinul neve most is ott szerepel a plakátokon, fellép ugyanis az emlékét ápoló zenekar (The Syndicate a Tribute to Joe Zawinul).
Két „muzsikus-főnök”, akik nem szólóhangszeren játszanak: a dobos Steve Gadd és a bőgős Christian McBride. Mindkettő hatalmas név a szakmában. Pályájuk során seregnyi világsztárt kísértek, most mindketten saját formációt vezetnek. Végigolvasva zenésztársaik listáját, szavatolt a jó muzsika. Megszokott a Dzsessznapok dramaturgiájában, hogy a záró produkció mindig kissé kommerszebb, könnyedebb hangulatú. Ezt idén a Candy Dufler & Funky Stuff nevű formáció biztosítja. A szaxofonos lány, Candy Duffler egy számát biztosan mindenki ismeri: 1990-ben világsláger volt a Lily Was Here című instrumentális felvétele.
A hazai jazzkínálat két, külföldi zenészeket is szerepeltető társulást ígér. Oskar Rózsa alkalmi együttesével az amerikai trombitás Ryan Carniaux lép fel. Egy másik csoportot Emil Frátrik dobos szervezett, s a szintén amerikai szaxofonos Eric Marienthal játszik benne. Végül egy igazi meglepetés: a BDJ Superband kizárólag a jubileumi Jazznapok alkalmából állt össze, s a legjobb szlovák jazzmuzsikusok alkotják majd.



