2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!
Holocsy Krisztina kapta a Ferenczy Anna-díjat

Cikk a nyomtatott kiadásból Erős évadot zárt a Komáromi Jókai Színház

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Holocsy Krisztina a Ferenczy Anna-díjjal (Kis Kata felvétele)

V. KRASZNICA MELITTA

Komárom. „Szakmailag és úgy gondolom, a látogatottságot tekintve is az utóbbi évek egyik legerősebb évadát tudhatjuk magunk mögött – e szavakkal kezdte tegnap Tóth Tibor, a Jókai Színház igazgatója az évadzáró társulati ülést. – Ami természetesen nem azt jelenti, hogy nincsenek hiányosságok, de en bloc meg vagyok elégedve.”

Az igazgató rámutatott: a népszínházi jellegből adódóan a műfaji sokszínűséget kell szem előtt tartani a jövőben is, olyan műfaji sokszínűséget, amely építő jellegű tud lenni. „A Jókai Színház akkor lehet életképes, ha a történetjátszáson túl aktuális üzeneteket is hordoz” – tette hozzá. Egyben leszögezte, az aktuálpolitikai csatározásokat megpróbálják teljesen kizárni a színház falai közül.

Úgy érzi, a szlovákiai színházak is fokozatosan felfigyelnek a Komáromban folyó munkára, idén például nagy sikerrel adták elő a turócszentmártoni fesztiválon az Antigonét. Az elmúlt évadban hat bemutatót – Háry János, Szomorú vasárnap, Antigoné, Mandragóra, Énekesmadár, Primadonnák – láthatott a közönség, a jövő évadban ugyancsak hat bemutatóval készülnek (Süsü, a sárkány, Három nővér, Anconai szerelmesek, A Pityu bácsi fia, Lóvá tett lovagok és A régi nyár). Érdekesség, hogy Csehov darabját a nagyszínpadon és stúdió-változatban is előadják.

Néhány személyi változásra is sor kerül: Tyukodi Szabolcs, Manases István és Germán Zille elhagyja a színházat, két fiatal, friss diplomás csatlakozik viszont a társulathoz: Majorfalvi Bálint és Tarr Dóra. A gazdasági igazgató, Földes Dénes nyugdíjba vonul, helyét Dobai Tibor veszi át.

Tóth Tibor néhány érdekes statisztikai adatot is közölt: az elmúlt évadban 180 előadásuk volt, ebből 30 vendégbemutató, 14 darabot tartottak műsoron, a nézőszám pedig megközelítette az 52 ezret. Örvendetes tény, hogy növekedett az eladott bérletek száma, az egy évvel korábbi 8560-hoz képest 9408-ra.

Az évadzárón hagyományosan átadták a Ferenczy Anna-díjat, amelyet a színház alkalmazottainak titkos szavazata alapján az évad legkiemelkedőbb alakításait nyújtó, 40 évnél fiatalabb művész kap meg. Az idei díjazott – immár másodízben – Holocsy Krisztina lett. Egy másik elismerés is gazdára talált. A Jókai Alapítvány „Színészrobot” elnevezéssel alapított díjat, azon színész jutalmazására, aki a legtöbb előadásban játszott a lezárult évadban. Hajdú László 109 alkalommal állt a színpadon, ezzel ő vitte el a pálmát, megelőzve Manases Istvánt (108) és Holocsy Katalint (94).