Václav Havel megfilmesíti a Távozást

Václav Havel és Jan Tříska (ČTK-felvétel)
KOKES JÁNOS
Václav Havel, a világhírű cseh drámaíró, emberi jogi aktivista és politikus nyilván órákig tudna beszélni művei betiltásáról a volt szocialista rendszerben. Arra nyilván sosem gondolt, hogy egyszer majd saját maga tiltja be egyik művének terjesztését. Nos, most ezt is megéltük. Havel ugyanis a napokban megtiltotta legújabb drámájának, a prágai Archa Színházban tavaly bemutatott Távozásnak (Odcházení) a televíziós felvételét, mert „sérthetné az ugyanolyan címet viselő film” producerének az érdekeit. Kiderült: Václav Havel személyesen kívánja filmre vinni a Távozást. Ez lesz az első eset, hogy Havel a filmes szakmában próbál szerencsét.
„A hír igaz, a felvételt leállítottuk” – erősítette meg a Mladá Fronta Dnes című lapnak Richard Němec, a tervezett film producere. A felvételt az eredeti tervek szerint a közszolgálati Cseh Televízió mutatta volna be. Később megjelent az a feltétel, hogy a tévépremierre csak öt év után kerülhet sor, míg most az egészet leállították. Bár az Archa Színháznak anyagi veszteségei keletkeztek a projekt leállításával, Ondřej Hrab igazgató szerint nem fognak semmiféle anyagi kártérítést követelni. „Értjük a helyzetet. A darab egyébként állandóan telt ház előtt megy, szó sincs róla, hogy valamit követelnénk” – jelentette ki Hrab.
A Távozás filmváltozatát producerként Radka Kadlecová fogja jegyezni. Szerinte Havel döntése végleges, a forgatókönyvet is ő írja meg, és személyesen fogja kiválasztani a színészeket. „A döntés, amelyet hosszú mérlegelés előzött meg, végleges. A filmről (Havelnek) nagyon világos elképzelése van” – állítja Kadlecová.
A Távozás filmváltozatának női főszerepét Havel felesége, Dagmar Havlová fogja alakítani. Nyílt titok, hogy a női főszerepet Havel eredetileg is neki szánta. A különböző véletlenek egybeesésének eredménye, hogy az Archában nem Havlová játszotta a főszerepet. A férfi főszerepet viszont a filmben is Jan Tříska, Havel közeli barátja fogja alakítani. A film előkészületei folyamatban vannak, a forgatásra a jövő évben kerül sor.
A Távozás egy öregedő kancellárról szól, aki sokéves szolgálat után búcsúzik hivatalától. Az élet, a közösségszolgálat, illetve saját munkája értelméről az öregedő politikus egy nagyon közeli, régi barátnője társaságában elmélkedik. A mű Shakespeare tragédiájának, a Lear királynak a jegyeit viseli magán, és a szerző szerint „egyfajta reflexió a politikusok automatizált nyelvezetére”.
Václav Havel legutóbbi drámáját már 14 nyelvre – köztük magyarra is – lefordították. Számos cseh és külföldi színház tűzte műsorára. A prágai sajtó szerint Havel minden változatot megnézett, észlelte a különböző értelmezéseket, s állítólag ez adta az ötletet ahhoz, hogy saját változatát megfilmesítse.



