Közhasznú munkások balladái

Rengetegen voltak kíváncsiak a füleki Apropó Diákszínpad fellépésére(Görözdi Szilárd felvétele)
SZÉL JÁNOS
Komárom. Mindig várt eseménye a Jókai Napoknak a füleki Apropó Diákszínpad fellépése. Az utóbbi években szabadtéren, az Anglia parkban tartja előadásait Szvorák Zsuzsa rendező csapata.
Tegnap délelõtt a fesztiválklubként is működő RÉV Magyar Kultúra Háza melletti parkolóban mutatták be Szerelmesék című, három népballadából összeállított produkciójukat. Seprűvel, talicskával, kukákkal, közhasznú munkásoknak öltözve. Az előadás telis-tele van sziporkázó ötletekkel. Ráadásul valóságos népvándorlás volt a parkoló környékén, rengetegen voltak kíváncsiak a füleki diákokra, akik önfeledten játszottak, gyönyörűen és tisztán énekelték a népdalokat. Fiatalos és üde előadást produkáltak.
Ismét újdonsággal rukkolt elő a Gurigongo Symposium. „Egy elementárisan fantasztikusan gigászi percen keresztül négy sziporkázó, szórakoztatásra született színész ugrál körülötted” – csalogatták a közönséget az Egyszemélyes Színházba. Aki bement kipróbálni, igazi meglepetésekben volt része. A Gurigongo égisze alatt működő pozsonyi HomoDram társulat ismét jelesre vizsgázott.
Délután mutatta be Tersánszky Józsi Jenõ – Örkény István: Kakuk Marci című színművét a kassai KGSzT Diákszínpad. Bodon Andrea rendező már évekkel ezelőtt színre akarta vinni a darabot, de az akkori társulatra nem tudta kiosztani a szerepeket. Most úgy érezte, adottak a megfelelő karakterek.
Az esti előadás előtt volt még egy Gurigongo-flashmob: kacsatáncot járt mindenki, aki fél hétre a Klapka térre ment. Azután elbúcsúzott mindig hálás közönségétől a Zokniszínház.
A komáromi Selye Egyetemi Színpad Trencsényi Katalin kortárs magyar szerző Málna címűû drámáját adta elő a teremtés és az anyaság mítoszáról. Csengel Mónika rendező lerövidítette a 14-15 szereplőre íródott darab szövegét, és megtoldotta teremtés-történetekkel. A kemény és fájdalmas témát boncolgató előadás után vidámabb perceket szerzett a közönségnek a szarvasi Cervinus Teátrum Barátunk, René című produkciója a RÉV-ben. Az előadást Gergely László rendezte, Benkő Géza és Derzsi György játszották.
Ma 14 órakor a budapesti Wataridori Színkör adja elő Shot című produkcióját Holop Szilveszter rendezésében a vmk kamara-terében. Délután négykor a Maláta című sörirodalmi és korcsmakulturális lap írásaiból összeállított antológiát mutatják be a RÉV-ben, Haulitusz Anikó olvas fel részleteket a könyvből. Este hét órakor kezdődik a koszorúzás a Múzeumkertben. A 46. Jókai Napok díjait 20 órakor osztják ki a városi művelődési központban. Ma zajlik Komáromban a Kaszás Attila Szavalóverseny II. évfolyama is.



