Simogató harmóniák

A Harmonia Classica (Képarchívum)
KONCERTAJÁNLÓ
Somorja. Jótékonysági koncert kezdődik holnap 18 órakor a somorjai római katolikus plébániatemplomban. A hangverseny bevételét egy mozgássérült kislány megsegítésére ajánlották fel a résztvevők: a Harmonia Classica kamarazenekar, valamint Németh Imre (ének), Koša Ferenc (gitár), Mayer József (nagybőgő), Lovász Bálint (zongora), Koša Nikolett és Kún Emese (vers).
A jótékonysági koncert ötletgazdája a Harmonia Classica kamarazenekar. Amint azt művészeti vezetőjétől, Hegyi Brigittától megtudtuk, a tizenöt tagú zenekar egy éve alakult, a művészeti alapiskola három tanára (Hegyi Brigitta, Domsitz Erika, Hideghéty Jenő) mellett volt tanítványaikból verbuválódott, olyan lelkes amatőr muzsikusokból, akik a zeneiskola elvégzése után is folytatni szerették volna a közös zenélést. amelyet az iskola kamarazenekarában éveken folytattak. Így alakult meg a Harmonia Classica, amelynek tagjai között matematikatanár és egyetemista egyaránt megtalálható. Repertoárjukon főként a reneszánsztól a barokkig terjedő időszak zeneszerzőinek művei szerepelnek, mivel ez áll a legközelebb a társasághoz, de mint Hegyi Brigitta megjegyezte, nem zárkóznak el a kortárs szerzők műveitől sem. Első ízben tavaly májusban léptek közönség elé: a Remény katolikus hetilap felkérésére muzsikáltak a bécsi Szent István dómban, az ott tartott ünnepélyes magyar szentmisén. Adventi hangversenyeken szereztek kellemes perceket a közönségnek Somorján, Nagymagyaron és Légen, idén januárban pedig Gútoron élvezhette a közönség a somorjai zenekar játékát. Hegyi Brigitta elárulta: a Harmonia Classica révén Somorja zenei életét szeretnék színesíteni, gazdagítani. Nagy álma vált valóra a zenekar létrehozásával, mert örül annak, hogy megmutathatják: vannak még fiatalok, akiknek örömet jelent a közös muzsikálás, a komolyzene. (me)



