Kiosztják az életműdíjakat
ÚJ SZÓ-HÍR
Galánta. A magyar kultúra napja alkalmából január 18-án országos emlékműsort tart a Csemadok. A rendezvényen első ízben kerül sor a Csemadok Életmű Díj átadására. A díjat tavaly január 22-én Galántán tartott értekezletén alapította a Csemadok Országos Tanácsa, amely akkor arról is döntött, hogy évente a magyar kultúra napja alkalmából megrendezendő országos ünnepségen adják majd át. „Mindennapi munkánk, eredményeink, tevékeny tagságunk felhatalmaz bennünket arra, hogy olyan díjat alapítsunk, amellyel egy-egy kiemelkedő életmű előtt tiszteleghetünk évente. A díjjal a szlovákiai magyar kultúra szolgálatában eltöltött többéves munkát szeretnénk elismerni” – olvasható Hrubík Bélának, a Csemadok országos elnökének a díjazottakhoz címzett levelében. A Csemadok Életmű Díj kitüntetettjei 2009-ben: Ág Tibor néprajzkutató, Gál Sándor író, Őszi Irma nyugalmazott Csemadok-titkár, Újváry László tanár, Takács András néptánckutató.
A Galántai Városi Művelődési Központban 15 órakor kezdődő ünnepségen Bauer Győző akadémikus, a Csemadok volt elnöke mond köszöntőt. A műsorban fellépnek a múlt évi országos rendezvények nyertesei, díjazottjai, a Galántai Kodály Zoltán Daloskör, a Nemeskosúti Berkenye Néptáncegyüttes, Zsapka Attila, a Diószegi Dió Héj Citerazenekar, a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola Gyermekkara, a Felsőszeli Árvalányhaj éneklőcsoport és mások. (gaál)



