Az önkeresés hosszú útja – röpke idillből a társadalmi szennybe
SUSLA BÉLA
„Ó, halacska, aranyhalacska, vigyázz nagyon magadra! Mert e világban annyi hurkot s hálót vetnek ki rád.”
Ezzel a mottóval, egy afrikai mondással indítja Aranyhalacska című regényét a 2008-as Nobel-díjas francia író Jean-Marie Gustave Le Clézio. „Hat- vagy hétéves koromban elraboltak. Már nem emlékszem pontosan rá, mert kicsi voltam, és ami azután történt velem, jórészt eltörölte az emlékét.” Így kezdi élettörténete mozzanatainak felidézését Laila, a regény hősnője.
Éjszaka – ez Laila jelentése. S valóban sok a sötét, a kibogozatlan motívum a gyermek hősnő életének alakulásában. Elrablása Marokkóban történik, ezt követően azonban a mágikus realizmus eszközeivel, jó adag, de megfelelő arányban elosztott mese- és álomszerűséggel tarkítva Clézio több helyszínre juttatja el Lailát. Az elrablást követő első állomás Lalla Aszma, egy zsidó asszony. Lailát neki adják el a gyermekrablók. Lalla Aszma a gyermek úrnője, de egyben nagymamája is lett. Tőle tanulta Laila a rendet, a fegyelmet, a szeretetet. Az emberséget. Lalla Aszma azonban hirtelen meghal, így nem tudja továbbformálni Laila jellemét. Így indul útnak a mindössze tizenhárom éves Laila a nagyvilágba. S ezzel kezdődik igazából hosszú útja az önkeresésben. Mert Laila saját magát keresi a gyakran könyörtelen helyzeteket, pillanatokat is felvonultató hosszú úton. Rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül, amelyek során a gyermek érzi, tudatosítja, hogy sehová sem tartozik. A vándorút egyik állomása Madame Dzsamíla háza, ahol a háziasszony prostituáltakat foglalkoztat. A további megálló a városszéli nyomortelep, majd a nagy Párizs következik… Sok élettapasztalatra tesz szert Laila ezeken a helyeken, látja, hogy az emberek mennyire egoisták, főképpen a saját boldogulásokkal törődnek, arra összpontosítanak. Ugyanezt tapasztalja a további helyszínen is, egy leszbikus orvosnő csodálatos villájában. Más a hangulat és a kép egy föld alatti garázsban, valamint a nizzai cigánytáborban, majd a nagy lehetőségek hazájában, Amerikában. Hiába a sokszínűség, a barátságok, a szórakozóhelyek; Clézio mesterien vegyíti az álmot a valósággal – a 20. század végi történet egyszerre modern és romantikus. Éppen ezért kell állandóan továbbhaladnia az egyes állomásokról Lailának. Egy röpke pillanatra ugyanis megállapodik, idilli a környezet, ezzel a romantikusban ábrándozva, de aztán következnek a hétköznapi gondok, az acsarkodások, a problémák. S ezek a képek már nem meseszerűek, ezek a képek a 20. század vége társadalmának pillanatfelvételei. Gyengédség, közeledés, kedveskedés – mind-mind pillanatnyi állapot. Majd váltás a romlottságba, a kudarchalmazokba, a társadalmi szennybe és mocsokba – ez pedig inkább tartósabb jelenség. Laila – a Lalla Aszma-i eszmékből kiindulva, illetve azokra szilárdan építve – azonban keményen tűri a felnőtteket is komolyan megviselő megpróbáltatásokat, mert egyértelmű a célja: megtalálni önmagát. S nagyon jól tudja, hogy ezt csak akkor képes elérni, ha másokra is rálel, másokat is felfedez, megtalál. Még ha csak röpke időre is…
„Így érkeztem meg Fúm-Zgídbe… Hát megérkeztem. Nem mehetek tovább. Mintha egy tenger vagy egy végtelen öböl partján állnék… Itt rabolt el tizenöt évvel – egy örökkévalósággal – ezelőtt bosszúból a Hilálokkal ellenséges Khiruiga törzs egyik tagja. A víz lehetett az ellenségeskedés oka, valami kúton kaphattak össze. Ha megérinted a tengert, egyben a túlpartot is megérinted. Itt, ha a sivatag homokjára fektetem a kezem, a szülőföldemet, anyám kezét érintem meg.”
Végre otthon, így szabad igazán az ember, ez Laila vándorlásának a végkifejlete. „Most már szabad vagyok, kezdődhet minden.” Ezzel ér véget a kiváló regény…
J.M.G. Le Clézio Aranyhalacska című regényét az Európa Könyvkiadó jelentette meg Kamocsay Ildikó fordításában 2008-ban. A fordítás alapjául szolgáló kiadás: J.M.G.Le Clézio: Poisson d' or (Gallimard, 1997)