(Ne) Tégy bele cifrát, az a jó!

HORVÁTH LÁSZLÓ

Aki ismeri Lakatos Róbertet, tudja, hogy tudatosan építi életművét, meghajolva mind a népzene, mind a klasszikus zene előtt.

A két stílus között pedig kicsi az átjárás, de Bartóktól tudjuk, hogy nem lehetetlen.

Ezen a szinte leheletvékony mezsgyén sétál Lakatos Róbert és zenekara, a Rév, de mivel errefelé, Közép-Európában mindenfelé kerítések vannak, így Robiék is kénytelenek ugrálni: hol a népzene gazdagon variálható témáit járják körül, illetve társítják egyiket a másikhoz igen nagy bátorsággal – teszik ezt a hallgató meglepetésére, de a CD javára –, hol pedig a nagy ősök előtt adóznak pontos, energikus játékukkal.

Adóznak Bartók előtt, aki valahogy így képzelhette el a hagyományt, mozgásban, lendületben tartva, hogy ráépüljön a világ, a szerző, az előadó hangulata, ezáltal is olyan muzsikát produkálva, melyet nyugodtan tiszta művészetnek nevezhetünk, a szó Hamvas Béla-i értelmezésében is, aki a világ változásait bemutatni tudó alkotók előtt hajolt csak meg, és biztosan megtenné ezt Lakatos Róbert és a Rév előtt is...

Azért is tenné ezt, mert szerencsés az a formáció, amelynek van egy Oláh Attilája, amelynek olyan énekesek vannak elérhető közelségben, mint a feleség Korpás Éva (próbálna meg nem közel lenni) vagy a hagyományt szintén állandóan újraértelmező Hercku Ági.

Együtt van ez a muzsika, szervesen egészet alkot, én egyedül a borítóval nem találom az összhangot, első látásra olyan Twin Peaks-es hangulata van, talán a (túl) sok erdőbéli fotó miatt... De szerencsére nem a borító miatt kell ezt a lemezt megvenni, hanem Potta Géza legendás, a címben szlogenjét – (Ne) Tégy bele cifrát, az a jó! – kicsit továbbgondolva: mert ha ezt a muzsikát cifra nélkül értelmezzük, azért jó, ha meg cifrával, akkor meg pont azért!