2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!
Karlovy Vary idei fesztiválján Manuel Poutte filmje, a Távoli remegés is versenyben volt

Szenegál ősi árnyai

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Két világ, két földrész, két kultúra: Európa és Afrika találkozik a belga–francia koprodukcióban készült Távoli remegésben, Manuel Poutte brüsszeli rendező lélektani drámájában, amely Szenegál ősi rítusaiból is sokat megmutat.

Amélie Daure: „Az első napokban sok mindenen mosolyogtunk…” (Ružena Pohanová felvétele)

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Európai rendező ritkán forgat Szenegálban. Manuel Poutte és Elizabeth Diot történetének azonban valós alapja van: Jean, a francia orvos Afrikában teljesít szolgálatot. Feleségét elvesztette, felnőtt lánya, Marie még mindig nem tudta feldolgozni anyja korai halálát. Céltalan bolyongásait, a bennszülöttek iránti vonzódását apja nehezen viseli, feszült kapcsolatukat a lányhoz egyre közelebb kerülő fekete fiatalember sem képes oldani. Bandiougou rokonszenves férfi. Nincs nagyobb vágya, mint hogy elhagyja hazáját. Évek óta azt a napot várja, amikor végső búcsút inthet Szenegálnak. Jövőjét Európához köti, s mindenre képes, hogy a nagy elszakadáshoz útlevelet szerezhessen. Még arra is, hogy csónakba üljön Jeannal, Marie-val és a váratlanul feltűnt francia régiségkereskedővel, Borisszal, hogy egy kiszámíthatatlan folyón elvigye őket arra a mágikus helyre, ahol a rítusok születtek, az ősi szokásaikhoz ragaszkodó bennszülöttek veszélyekkel teli, zárt világába.

Két világ, két földrész, két kultúra. Bandiougou lenyűgöző, de megfejthetetlen, fétisekkel teli világa és a három francia. Manuel Poutte halkan, finoman lépdel a számunkra teljesen ismeretlen ösvényeken. Filmje nem útikalauz Szenegál szívébe, reklámozni sem óhajt egy távoli országot, nem egy turistacsalogató dokumentum jómódú üzletemberek számára. Egyszerűen csak egy huszonéves szenegáli fiú lelki diagnózisának színes megfogalmazása, kivetítése. Két, egymástól idegen mentalitás izgalmas ütköztetése, az élethez való hozzáállás két különböző módjának érzékeny ábrázolása.

Amélie Daure – Marie megformálója –, aki első jelentős szerepét Wong Kar-Wai Ott is csak egy Nap van című rövidfilmjében kapta, a Távoli remegés nem egy jelenetében a fiatal Jane Birkinre emlékezteti a nézőt. Karlovy Vary fesztiválján bevallotta: ő maga is hisz a csodákban, a természetfeletti erőkben, főleg azok után, hogy a forgatásnak köszönhetően két hónapot töltött Szenegálban.

„Az első napokban még sok mindenen mosolyogtunk – mesélte –, később azonban minket is egyre inkább lenyűgözött a helybeliek számunkra különös, sok esetben felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan viselkedése. Ők nagyon is hisznek a mágiában, ez az életük. Szinte minden családban van egy ember, akiről a többiek tudják: hatni tud a sorsukra. A nők is igyekeznek kapcsolatban lenni az emberfelettivel, hogy férjeik hűségességét biztosra vehessék, vagy hogy inkább ők maguk is befolyásolhassák. Én civilizált világban nőttem fel, mégis azt kell, hogy mondjam: mi is hittünk a mágikus jelenségekben. A tengerparton, ahol az életünk zajlott, teljes összhangban voltunk a természettel. A csillagok állásából mi is sok mindenre következtetni tudtunk, ami később meg is történt. Volt ebben jó is, rossz is, az élet minket sem kímélt.”

A történet főhőse, akit egy tehetséges szenegáli zenész, Papa Malick N’Diaye formál meg hitelesen, ősei titkát is képes eladni, csak hogy kiutazási engedélyhez jusson. Amélie Daure ezen sem csodálkozik.

„Sokak számára sokkoló lehet ez a jelenet, én viszont megértettem Bandiougou döntését. Szenegálban rettenetesen nehéz az élet, aki csak teheti, menekül. Hatvanan szoronganak egy kicsi kis hajón, de az európai partokra legfeljebb harmincan jutnak el közülük. A többiek útközben vagy szomjan halnak, vagy a hullámokba vesznek. Franciaországban aztán hetekre hatalmas hangárokba zárják őket, ahol abban reménykednek, hogy mindannyiuk előtt megnyílik a paradicsom kapuja. A csalódás azonban egyiküket sem kerüli el. Ott például, ahol forgattunk, mindenki abban a hitben él, hogy közeledik a nap, amikor végérvényesen elhagyhatják hazájukat. Mindenki Európába vágyik, ott látják a jobb megélhetés egyetlen helyszínét. Azt hiszik, hogy itt mindenki tárt karokkal várja őket. Ahelyett, hogy otthon kezdenék el új alapokra építeni az életüket. Ehhez azonban nincs elég akaratuk, kitartásuk. Mivel az őseiket hosszú évszázadokon át rabszolgaként kezelték, előbb az életfelfogásukon, a gondolkodásukon kellene változtatniuk, az pedig nem megy egyik napról a másikra. A Távoli remegés épp ezzel a szándékkal készült. A belső változásukat szeretné elősegíteni, felgyorsítani.”