Művészet a közönségnek

Lévay Adina, a színház művészeti vezetője (Dömötör Ede felvételei)
V. KRASZNICA MELITTA
Az ideit ráadásul külső tényezők nehezítik, október 25-én kezdődik ugyanis a nézőtér teljes rekonstrukciója, és várhatóan csak december elején térhet vissza a társulat az intézmény falai közé. A több mint egy hónapos időszakban igyekeznek minél több tájelőadást beiktatni programjukba.
„A felújítási munkákat sajnos nem tudtuk a nyári szünidőben elvégezni, mivel csupán májusban derült ki, hogy több éves kihagyás után jelentősebb támogatást hagyott jóvá számunkra a fenntartónk, a Nyitra megyei önkormányzat. A 12 millió koronát (398 327€€) viszont még ez év végéig fel kell használni” – mondta az évadnyitón Tóth Tibor igazgató. A pénzből teljesen megújul a nézőtér, új széksorok kerülnek a régiek helyébe, új burkolat a falakra, klímaberendezést szerelnek fel, átépítik a hangszigetelő falakat, kicserélik a villanyvezetékeket, korszerűsítik a hangtechnikát és még sorolhatnánk.
Ami az évad repertoárját illeti, Tóth Tibor sokszínűnek, sokrétűnek jellemezte. „Ugyanakkor szeretném leszögezni: a Jókai Színház nem kommercializálódik. Továbbra is meg kell maradnia azon a szinten, ami összeegyeztethető a nagybetűs MŰVÉSZET-tel. Jó tapasztalni, hogy a szakma is felfigyel az itt folyó munkára, jó példa erre a kisvárdai fesztivál. Meg kell adni ennek a társulatnak, amit megérdemel, de persze a közönségnek is; tehát mindkét fél szempontjait figyelembe véve igyekszünk megtalálni az egyensúlyt” – hangzottak az igazgató szavai. Lévay Adina művészeti vezető hozzátette: arra törekednek, hogy a művészi igények találkozzanak a közönség igényeivel.
Az évad első bemutatója a Háry János című daljáték lesz, ennek már megkezdődtek a próbái. Újdonságnak számít a „Jeles napok” elnevezésű interaktív gyerekelőadás, amelyben a keresztény egyházi ünnepek népi hagyományait elevenítik fel sok zenével, tánccal, játékkal, több tucat hangszer felvonultatásával. Ennek premierjét a karácsony előtti időszakra tervezik. A felújított színház első bemutatója Müller Péter–Seress Rezső Szomorú vasárnapja lesz, Fabó Tiborral a főszerepben. Niccolo Machiavelli: Mandragóra, Tamási Áron: Énekes madár, Ken Ludwig: Primadonnák és Maugham-Nádas-Szenes: Imádok férjhez menni című darabja a tervezett nagyszínpadi előadások; az utóbbi a kassai Thália Színház vendégjátéka.
A Vasmacska Stúdiószínpadon Szophoklész: Antigoné, Kai Hensel: Klamm háborúja (a Kolibri Színház vendégjátéka), William Gibson: Libikóka (a Pinceszínház vendégjátéka), valamint Shakespeare nyomán: És Rómeó, és Júlia (Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter előadása) szerepel a repertoárban. Továbbra is műsoron marad a Csárdáskirálynő, a Forgószínpad, az Anyám azt mondta, hogy ne!, a Hófehérke meg a törpék, A bor, a Karamazov testvérek, a Macskabaj, A doktor úr, a Chicago, valamint a Csak a világ végire című előadás.
Az évadnyitón jubilánsokat is köszöntött az igazgató: Lőrincz Margitot és Ferenczy Annát 75., Földes Dénes gazdasági igazgatót pedig 65. életjubileuma alkalmából.



