Akciófestészet a Millenárison
Kassa/Budapest. Augusztus utolsó hétvégéjén az Art-Mozaik Külhoni Művészeti Fesztivál keretében a Rovás művészeti csoport akciófestészetet tervez Wagner halhatatlan művére, a Rajna kincse, a Walkűr, a Siegfried és az Istenek alkonya című operákból álló Nibelung-eposzra.
„Száz darab A2-es farostlemezen dolgozzuk szét a művet akrillfestékkel, az akció- és a gesztusfestészet szempontjait betartva, miszerint az alkotási folyamat is szerves részét képezi a műnek – mondta a Millenáris-parkban megvalósítandó elképzelésről Szabó Ottó, a Rovás csoport vezetője, az ötlet gazdája. – A zene nem lejátszóról szól majd, hanem kierősített gitárzene lesz. Egy virtuóz gitáros hallgatja fülhallgatón a Wagner-zenét, és jól kihangosítva improvizál nekünk. A program forgatókönyvét nagyrészt a helyszínen alakítjuk ki. A gitáros Viszlai Tibor, aki mellesleg a Rovás elődjének számító Mozaik tagja volt, szintén egyik főszereplőjévé válik az eseményeknek.”
Hatan dolgoznak a mű kialakításán, pillanatnyi érzéseiket próbálják majd kifejezni, de csak ketten, Szabó Ottó és Tóth József fejezik be, mintegy egységes keretet adva neki. Később vándorkiállítások keretében a fotókat a festményekkel együtt kiállítják Magyarország és Szlovákia több galériájában. A projekttel elsősorban az igazi értékekre, a komolyzene és a képzőművészet örök kapcsolatára szeretnék felhívni a figyelmet. (kov)



