Örömtánc

JUHÁSZ DÓSA JÁNOS

Vártam, hogy hazai lapjaink, honlapjaink is beszámolnak az Örömtánc című televíziós sorozatról, amely először magyar színészsztároknak biztosított bemutatkozási lehetőséget, de ráadásként egy nemzetközi adást is betervezett, ahol szomszéd országok, valamint török és finn tánccsoportok mutattak ízelítőt népi hagyományaikból. A versenykiírás egyetlen feltétele az volt, hogy a hagyományokat modern formában kell tálalni, de hogy ez mit is jelent valójában, arra még Sebő Ferenc, a zsűri egyik tagja is kitérő választ adott. Nem voltak azonban okosabbak a zsűri külhonból érkezett tagjai sem, így egyes produkciók pontszámai közt meglehetősen nagy különbségek voltak. Mindezt leszámítva izgalmas estének lehettünk szemtanúi, amely már azzal, hogy Magyarország szomszédait egy közös, kulturális műsorba „kényszerítette”, megtette a magáét. Hisz ahogy nem ismerjük saját régiónk értékeit, még kevésbé tudunk mit kezdeni velünk ezer éve együtt élő népekkel, kivéve, amikor a közös sérelmeinket kezdjük sorolni. Mert azokból van bőven. És még mindig sokan (főleg politikusok) hiszik, hogy nemzetüket nem a másik mellett, hanem a másik rovására kell meghatározni. Talán nem véletlen, hogy egy minapi felmérés szerint is a szlovák tizenévesek a magyarokat kedvelik a legkevésbé (vigyázat, most finoman fogalmaztam). Ezért örültem különösen Juraj Jakubisko új, Báthory Erzsébet életét a megszokottól eltérő formában bemutató filmjének is, amely szintén fontos lépés lehet a közeledés felé. Az Örömtáncnak viszont volt még egy hozadéka. A műsorban bemutatkozott a SĽUK népi együttes is, a Csodakalap című koreográfiájával, amely azzal tűnt ki a többi produkció közül, hogy tisztán olvasható tartalmat is közvetített a népi hagyományok ma is létező hatalmáról, s ezt a koreográfiát egy magyar ember, Varga Ervin készítette. Hatalmas sikert arattak, s ezek a szlovák fiatalok bizonyára nagyon kellemes emlékeket őriznek majd a magyar fővárosról és a magyar emberekről.