RÖVIDEN
Ungureanu ugródeszkája
Bukarest. Megtervezett volt Emil Boc lemondása, az eddigi román miniszterelnök már jó ideje előkészítette távozását hivatalából – írta a román sajtó. Emil Boc hétfőn mondott le kormányfői posztjáról, ami egyben a teljes román kormány lemondását jelenti. Az Adevarul című napilap szerint Basescu államfő azért javasolta Mihai Razvan Ungureanut kormányfőjelöltnek, mert egyrészt azt reméli, hogy így ismét növekedési pályára állhat a Demokrata Liberális Párt (PD-L) támogatottsága, másrészt a kormányfői poszt megfelelő „ugródeszka” lehet Ungureanu számára az elnökválasztásokon való részvételhez. (MTI)
Letartóztatások a BBC miatt
Teherán. Az iráni hatóságok letartóztattak több embert azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a brit BBC rádió farszi nyelvű szolgálatával. A BBC szerint iráni nemzetiségű munkatársa nem tartózkodik az országban. A letartóztatottak a BBC-nek dolgoztak. Teherán azzal vádolja a BBC-t, hogy titokban a brit hírszerzésnek dolgozik, és iráni máskéntgondolkodókat alkalmaz. (MTI)
Enyhítik
a szankciókat
Washington. Feloldotta a nemzetközi pénzügyi szervezetek mianmari tevékenységére vonatkozó szankciókat az Egyesült Államok; a Hillary Clinton külügyminiszter a volt Burmában zajló „biztató reformokra adott válasznak” nevezte a korlátozások feloldását. Január végén az Európai Unió is a Mianmar elleni szankciók enyhítéséről döntött, azonban egyelőre csupán a vízumügyekre vonatkozóan. (MTI)
Szabadultak a kínai munkások
Kartúm. Szabadon engedték a január végén Dél-Kordofán tartományban elrabolt kínai munkásokat. A szóban forgó személyeket a kenyai fővárosban átadják a kínai nagykövetségnek. Kínai sajtóértesülések szerint január 30-án fegyveresek 29, útépítésen dolgozó kínai állampolgárt ejtettek fogságba a Szudán és Dél-Szudán határán lévő, harcok sújtotta Dél-Kordofán tartományban. (MTI)



