Obama szerint Izrael még nem döntött, hogy megtámadja-e Iránt
MTI-HÍREK
Washington/Jeruzsálem. Barack Obama amerikai elnök azt mondta egy tévéinterjújában: nem gondolja, hogy Izrael már eldöntötte volna, hogy katonai csapást mér Iránra, amiért gyaníthatóan atomfegyverre akar szert tenni.
Az elnök meg akarta nyugtatni mind az Egyesült Államok szövetségeseit, mind ellenségeit afelől, hogy Amerika nagyon szorosan együttműködik Izraellel a válság megoldásán, amely – mint mondta – „remélhetőleg diplomáciai” megoldás lesz. Izrael nagy nyugati szövetségesei éppen azon fáradoznak, hogy megpróbálják lebeszélni az iráni atomlétesítmények elleni egyoldalú katonai csapásról, és azzal érvelnek, hogy egy ilyen támadás hatására csak megerősödne a teheráni hatalom, kiszélesedne a háború, és összeomlana a világgazdaság. Izrael viszont attól tart, hogy Irán a fejlesztésben gyorsan eljut arra a pontra, amelynél egy korlátozott katonai csapás már nem volna elég egy atomtámadása elhárítására. Az iráni vezetés többször kijelentette, hogy le akarja törölni Izraelt a Föld színéről.
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő megtiltotta minisztereinek és tábornokainak, hogy nyilvánosan felvessék az iráni atomlétesítmények elleni támadások lehetőségét – közölte az izraeli média hétfőn.
A Maariv című lap egy „magas rangú jeruzsálemi vezetőre” hivatkozva azt írta, a kormányfő el szeretné kerülni annak a látszatát, hogy az Egyesült Államokat egy Washingtonnak nem tetsző, Irán ellenes háborúba sodorja.



