Nincs más választás, az idő sürget

A német kancellár politikai támogatásáról biztosította Nicolas Sarkozyt (SITA/AP-felvétel)
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
A kilenc francia és nyolc német miniszter részvételével az Elysée-palotában rendezett közös kormányülést követő sajtótájékoztatójukon a két ország vezetője felszólította Görögországot, hogy „tartsa tiszteletben kötelezettségvállalásait”.
„Nincs más választás, az idő sürget, a tárgyalásokat most már be kell fejezni” – mondta Sarkozy. Merkel jelezte, hogy azt szeretné, ha Görögország az „eurózónában maradna”, ugyanakkor leszögezte: az EU-IMF-megállapodás hiányában Athén nem juthat több pénzügyi segítséghez. A kancellár arról is beszélt, hogy a görög adósság kamatait egy zárolt számlára kellene utalni annak érdekében, hogy a pénz hosszú távon rendelkezésre álljon.
Görögország jelenleg egyszerre folytat tárgyalásokat a magánhitelezőivel – elsősorban bankokkal – azért, hogy a náluk lévő görög államadósság egy jelentős részét elengedjék, valamint az Európai Bizottságból, az Európai Központi Bankból és a Nemzetközi Valutalapból álló trojkával egy újabb hitelkeretről. Az IMF és az európaiak azonban a megegyezés előfeltételül szabták azt, hogy a bankokkal befejeződjenek a tárgyalások, valamint hogy a görög kormány újabb megszorítási intézkedéseket és reformokat vezessen be. Athénnak márciusig megállapodásra kellene jutnia ahhoz, hogy elkerülje az államcsődöt.
A görög parlamenti pártok vezetői tegnap is folytatták a tárgyalásokat a második mentőcsomaghoz szükséges megszorításokról, a két legnagyobb szakszervezeti szövetség mára 24 órás általános sztrájkot hirdetett. A kormányzó szocialista Paszok, a konzervatív Új Demokrácia Párt, illetve a nacionalista Laosz képviselői vasárnap Lukasz Papadémosz miniszterelnökkel tárgyaltak, hogy megegyezzenek a második, 130 milliárd eurós nemzetközi mentőcsomag feltételéül szabott költségvetési megszorításokban. Az egyeztetés után Papadémosz közleményt adott ki, melyben tájékoztatott: megállapodás született a GDP 1,5 százalékát kitevő kiadáscsökkentésről, továbbá nyugdíjjogosítványok visszavágásáról, illetve a versenyképességet javító intézkedésekről. A szocialista és konzervatív pártvezetők külön jelezték, hogy még közel sincs egyetértés a magánszektorra vonatkozó bércsökkentés, illetve a bankfeltőkésítéshez kapcsolódó tulajdonjog-átruházás ügyében.



