2012. május 24. csütörtökMa: Eszter (HU), Ela (SK)Holnap: Orbán (HU), Urban (SK)« Küldj képeslapot!

Cikk a nyomtatott kiadásból RÖVIDEN

Cikk küldése ismerősnekCikk nyomtatása

Elraboltak

két amerikait

Kairó. Fegyveresek elraboltak két amerikai turistát az egyiptomi Sínai-félszigeten. A két túszul ejtett nő a Szent Katalin-kolostorból utazott Sarm-es-Sejk üdülőhelyre egy társasággal, amikor útonállók feltartóztatták kisbuszukat. A géppuskákkal felfegyverkezett rablók a turistákat készpénz és vagyontárgyak átadására kényszerítették, majd a két nőt magukkal hurcolva a hegyekbe távoztak. A társaság másik három tagját nem bántották. (MTI)

Kevesebb

magyar

Arad. A még nem végleges, de hivatalos eredmény szerint a magyar lakosság száma 23,7 százalékkal, mintegy 12 ezer fővel csökkent a romániai Arad megyében. A tavaly októberi népszámlálás alapján Arad megye lakosságának 9,1 százaléka magyar. (MTI)

Vádemelés

miatt lemondott

London. Lemondott a brit energiaügyi miniszter, akit azzal vádolnak, hogy egy korábbi gyorshajtási ügyben félrevezette az igazságszolgáltatást. Chris Huhne a konzervatív-liberális koalíció kisebbik pártját, a Liberális Demokratákat képviselte a brit kormányban. (MTI)

Nem csökkentik a létszámot

Brüsszel. A koszovói helyzet alakulása egyelőre nem teszi lehetővé, hogy tovább csökkentsék a NATO vezette, jelenleg 5800 fős koszovói nemzetközi erő (KFOR) létszámát – állapították meg az atlanti szövetség tagállamainak védelmi miniszterei brüsszeli tanácskozásukon. (MTI)