2010. március 26. péntek, 18:00
MTI-HÍRBagdad. Irakban csekély, talán egy-két képviselői helynyi lehet a különbség a vezető választási tömbök között – jelentette ki tegnap Faradzs al-Haidari, a központi választási bizottság elnöke. Mint mondta, befejeződött a szavazatok összeszámlálása, a bizottság várakozása szerint a nap folyamán a több tucatnyi választási panasszal foglalkozik, mielőtt ma közölné a végleges eredményt…
2010. március 26. péntek, 18:00
MTI-HÍRBudapest. A Jobbik volt szóvivője, Király András után most a párt egyik képviselőjelöltjéről, Szávay Istvánról tettek közzé az interneten komprommitáló fényképfelvételeket. A Jobbik honlapja szerint a „számos társadalmi szervezet tagjaként a művelt és kulturált ifjúságért dolgozik” Szávay István, akiről a komprommitáló fényképfelvételek megjelentek: az egyik fotón egy virslivel töltött vákuumos pénisznövelővel pózol…
2010. március 26. péntek, 18:00
Túl sok a zóna OroszországbanMoszkva. Oroszországban a nyári időszámításra való átállással az államfő korábbi javaslatának megfelelően megszűnik egy időzóna, és több terület „közelebb kerül” a fővároshoz, de Dmitrij Medvegyev a zónák számának további csökkentése mellett foglalt állást. (MTI)Állásfoglalás a roma csúcs előttBrüsszel…
2010. március 26. péntek, 18:00
Zágráb. A horvát parlament valamennyi frakciója támogatásáról biztosította tegnap, hogy állítsanak fel bizottságot az INA olajipari társaság privatizációjával kapcsolatos szerződések és körülmények kivizsgálására. A frakciók ily módon támogatják a legnagyobb ellenzéki pártnak, a szociáldemokraták javaslatát, hogy a vizsgálóbizottság tekintse át a Mollal az INA privatizálásával kapcsolatban tavaly aláírt kiegészítő megállapodás megkötésének körülményeit…
2010. március 26. péntek, 18:00
MTI-HÍRWashington. Az izraeli-amerikai nézeteltérések megoldása nélkül ért véget szerda este Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kétnapos washingtoni látogatása – közölték meg nem nevezett amerikai és izraeli tisztségviselők. Abban próbáltak megállapodni, hogy Izrael milyen gesztusokkal tudná visszanyerni a palesztinok és az Obama-kormány bizalmát, hogyan tudná javítani a légkört, amelyet azzal rontott el, hogy bejelentette 1600 új lakás felépítésének tervét a megszállt Kelet-Jeruzsálemben…
2010. március 26. péntek, 18:00
MTI-HÍRWashington. Ismét jóvá kell hagynia az amerikai képviselőháznak az egészségügyi törvény módosító csomagját, mivel a szenátusban egy tegnap hajnalba nyúló, többórás vita során a republikánusok kifogást emeltek a tervezet két pontja miatt. A demokrata párti képviselők kezdeményezésére létrejött módosító csomagot vasárnap fogadta el a képviselőház, nem sokkal azután, hogy megszavazták a történelmi jelentőségű egészségügyi reformtörvény tervezetét…
2010. március 26. péntek, 18:00
Brüsszel. Megkezdődött tegnap kora este Brüsszelben az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos találkozója, amelyen elsősorban az EU következő tíz évre vonatkozó, átfogó gazdasági stratégiájának (EU 2020) fő célkitűzéseit vitatják meg.…
2010. március 26. péntek, 18:00
MTI-HÍRPozsony/Prága. Az elítéltek házi őrizetéről, az alternatív büntetésekről, a fiatalkorúak bűnözéséről és néhány más időszerű jogi kérdésről cseréltek véleményt a visegrádi négyek igazságügyi miniszterei, illetve igazságügyi államtitkárai kétnapos tanácskozásukon Prágában. „Egységesen az a vélemény fogalmazódott meg a tanácskozáson, hogy jogrendszereinkben szükség van az alternatív büntetésekre…