Bepanaszolt választások
MTI-HÍR
Bagdad. A voksolás és a szavazatszámlás során tapasztalt „kétségbevonhatatlan csalások” miatt panaszt nyújtott be tegnap az Ijád Allávi vezette síita világi választási blokk, amely a részleges iraki parlamenti választási eredmények szerint fej-fej mellett áll a távozó miniszterelnök, Núri al-Máliki vezette koalícióval. Allávi, aki maga is volt kormányfő, azt állította, hogy a csalásokat al-Máliki és szövetségesei javára követték el. A választási bizottság egy tisztviselője elutasította a vádakat, arra hivatkozva, hogy azok politikai indíttatásúak. A Máliki irányította Szövetség a Jogállamért a maga részéről „eltúlzottnak” nevezte Allávi vádjait. „Világos és kétségbevonhatatlan csalások történnek. Manipulálják és megváltoztatják a számokat a Szövetség a Jogállamért párt érdekében” – jelentette ki a panaszt benyújtó Iraki Bloc képviselő-jelöltje. A választási bizottság részéről tagadták, hogy elfogultak lennének a Máliki koalíciója javára, ugyanakkor elismerték, hogy jelöltektől szabálytalanságok százairól érkeztek panaszok. A választás végkimenetele egyelőre nehezen megjósolható, mert az ország 18 tartományából csak hatból közöltek részeredményeket. Az eddigi eredmények szerint a megszámlált szavazatok a tegnap délutánig nyilvánosságra hozott adatok szerint egyetlen tartományban sem érték el a 40 százalékot.



