Adott a nemzetiségbarát érettségizés
MTI-HÍR
Ungvár. A csütörtökön megalakult új ukrán kormány miniszterelnök-helyettese szerint a nemzetiségek tagjai a jövőben nem csak ukránul, hanem anyanyelvükön is érettségizhetnek. Volodimir Szeminozsenko, a humán szféráért felelős miniszterelnök-helyettes a Kommerszant-Ukraina című ukrán üzleti napilap tegnapi számának adott interjúban a többi között kifejtette: meg kell adni az ukrán állampolgároknak a jogot, hogy maguk válasszák meg azt a nyelvet, amelyen tanulni és vizsgázni akarnak. Hozzátette: arról még vitáznak, hogy megmaradjon-e kötelező emelt szintű érettségi vizsgatárgyként az ukrán nyelv. „Úgy vélem, hogy a nemzetiségi kisebbségek képviselőinek lehetőségük lesz arra, hogy az emelt szintű érettségit és a vizsgákat ne csak ukránul tehessék” – emelte ki a helyettes ukrán kormányfő. Szeminozsenko azt is közölte, hogy a felsőoktatási intézményekben még az idén visszaállítják a felvételi vizsgákat. Kárpátaljai ruszin szervezetek kezdeményezésére, a régióban élő nemzetiségek képviselőnek részvételével csütörtökön Ungváron megalakult a Podkarpatszka Rusz Nemzetiségeinek Ligája. Az új szervezet alakuló kongresszusának ruszin, magyar, zsidó, román, cseh és szlovák résztvevői határozatot fogadtak el, amelyben támogatásukról biztosították az Európai Parlament Ukrajnának címzett minapi nyilatkozatát arról, hogy Kijev vonja vissza Viktor Juscsenko leköszönt elnök rendeletét Sztepan Bandera és Roman Suhevics ukrán nacionalista vezetők Ukrajna hőse címmel való kitüntetéséről.



