Koszovó „konferenciázhat”
MTI-HÍR
Belgrád. A házigazda Szlovénia Koszovót is meghívja a hónap végén tartandó EU-Nyugat-Balkán regionális konferenciára – tudta meg a Danas című szerb újság Szlovénia belgrádi nagykövetségétől. A volt szerb tartományt egy brüsszeli forrás szerint Fatmir Sejdiu államfő és Hashim Thaci miniszterelnök fogja képviselni. Állítólag elfogadták, hogy a tanácskozás minden munkadokumentumában az UNMIK/Koszovó megjelölés álljon. Az értekezleten először az UNMIK, a koszovói ENSZ-közigazgatás képviselője kap szót, s csak utána a koszovói vezetők. A konferenciaasztalnál ülők előtti táblákon csak az illető neve fog szerepelni, országának és rangjának a megjelölése nélkül.
A nyugatnémet-keletnémet államközi kapcsolatokat rendező 1972-es alapszerződés mintájára rendezhetik a koszovói-szerb viszonyt – vált ismertté hétfő este francia diplomáciai forrásból. Az elképzelés alapjául szolgáló okmányt 1972 decemberében írta alá a Német Szövetségi Köztársaság és a szovjet tömbhöz tartozó Német Demokratikus Köztársaság. A párhuzam – amelyben Szerbia az NSZK-nak, Koszovó pedig az NDK-nak feleltethető meg – azért is megállhatja a helyét, mert a dokumentum úgy rendezte az NSZK és a Bonn által addig el nem ismert NDK viszonyát, hogy Nyugat-Németország formálisan nem ismerte el a szocialista államot. Az alapszerződés ugyanakkor rendezte a két állam egymás mellett élésének sok gyakorlati kérdését.



